Pesti Srácok

Korrupció miatt emeltek vádat egy igazságügyi szakértő ellen

null

Korrupció miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy igazságügyi szakértő ellen, aki sikerdíjért cserébe hamis szakvéleményt állított ki egy vállalkozónak, és ő ennek alapján a megállapított kártérítés közel hatvanszorosát kérte a bíróságon.

Keresztes Imre főügyész csütörtöki közleménye szerint a magyar állam nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházást indított Északkelet-Magyarországon. A beruházás olyan területet is érintett, amelyen a nagyvállalkozó cége bányászati joggal rendelkezett, ezért a katasztrófavédelmi igazgatóság az érintett ingatlanok bányatelek jellegének törlése és a bányászati jog megszűnése miatt huszonnégymillió forint kártalanítást állapított meg a cégnek. A vállalkozó elhatározta, hogy pénzért valótlan igazságügyi szakértői véleményt szerez be a megállapítottnál magasabb összegű kártalanításért, és elérte, hogy a hatósági eljárásban a közjegyző a vállalkozóval üzleti kapcsolatban álló mérnöki iroda vezetője által jól ismert szakértőt rendelje ki igazságügyi szakértőként.

A kirendelt igazságügyi szakértő a jogszerű díjazás helyett jelentősen magasabb díjért és pernyertesség esetén sikerdíjért cserébe olyan szakvéleményt készített, amelyet a vállalkozó igényeihez igazított. A vállalkozó 2019 októberében a hamis szakvéleményre alapozva keresetet nyújtott be a bíróságra, amelyben mintegy másfélmilliárd forintos kártalanítási igényt jelentett be. A főügyészség a szakértővel közölt megalapozott gyanúról tájékoztatta az ügyben eljáró bíróságot. Ezt követően a bíróság a határozat kártalanítás összegét meghatározó részét megsemmisítette, és a katasztrófavédelmi igazgatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.

A főügyészség vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban és különösen jelentős polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás miatt emelt vádat két ember ellen a Székesfehérvári Törvényszéken. A nyomozás során a közvetítőként tevékenykedő ember és a szakértő tagadta a bűncselekmény elkövetését. A vállalkozó az eljárás alatt elhunyt, ezért az ellene indult eljárást megszüntették – olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.