Pesti Srácok

A virginiai parlament megszavazta a halálbüntetés eltörlését

A virginiai parlament megszavazta a halálbüntetés eltörlését

Az amerikai Virginia állam parlamentje megszavazta hétfőn a halálbüntetés eltörlését, ami egy hatalmas fordulat annak az államnak a történetében, amelyben a legtöbb elítéltet végezték ki az amerikai államok közül.

A tervezetet már csak Ralph Northam demokrata párti kormányzónak kell aláírnia ahhoz, hogy törvénnyé váljon, de ő már korábban jelezte, hogy megteszi, így Virginia lesz a 23. amerikai állam az 50 közül, amelyben már nincs halálbüntetés. A halálbüntetés eltörlését jelentő törvényalkotást a Demokrata Párt vitte keresztül az állami törvényhozásban, amelyben már a második éve van többségben mindkét házban. Főleg azzal érveltek a demokraták, hogy a büntetést aránytalanul többször szabták ki színes bőrűekre, elmebetegekre és szegényekre. A republikánus pártiak ezzel szemben azzal érveltek, hogy ezáltal nem lehet majd minden esetben igazságot szolgáltatni az áldozatoknak és családtagjaiknak, valamint hogy vannak olyan kegyetlen bűncselekmények, amelyek halálbüntetést érdemelnek.

Az egyesült államokbeli halálbüntetéseket nyilvántartó információs központ adatai szerint Virginiában annak gyarmati ideje óta csaknem 1400 halálbüntetést szabtak ki és hajtottak végre. E pillanatban két férfi van halálsoron az államban, az ő halálbüntetésüket életfogytig tartó börtönbüntetésre fogják változtatni, és soha nem szabadulhatnak majd ki.

Forrás: MTI, kiemelt kép: Drónfelvétel az Egyesült Államok egyik büntetés-végrehajtási intézetéről az Indiana állambeli Terre Haute nevű városban 2020. július 14-én. Fotó: MTI/EPA/Tannen Maury

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?