Pesti Srácok

Az AstraZeneca a második negyedévben feleannyi vakcinát tud leszállítani az EU-nak, mint amennyit vállalt

null

Az AstraZeneca gyógyszergyár arról értesítette az Európai Uniót, hogy az idei év második negyedévében kevesebb, mint a felét szállítja le a megállapodásukban foglalt, koronavírus elleni oltóanyagnak – közölte egy névtelenül nyilatkozó uniós illetékes a Reuters hírügynökséggel. A hírt hivatalos forrásból nem erősítették meg.

Az oltóanyag-szállításokról folytatott tárgyalásokban részt vevő brüsszeli tisztségviselő szerint a gyógyszergyár a megbeszélések során közölte, hogy az első negyedévben mintegy negyvenmillió adag oltóanyagot tud leszállítani, a második negyedévben viszont kevesebb, mint kilencvenmilliót a szerződésben szereplő 180 millió helyett. A brit-svéd gyógyszergyár nem cáfolta a hírt, de későbbi közleményében a vállalat egyik szóvivője úgy fogalmazott, hogy az AstraZeneca legfrissebb negyedéves előrejelzésében célként szerepel az Európai Bizottság által lekötött mennyiség teljesítése. A szóvivő hozzátette, hogy a jelenlegi fázisban az AstraZeneca igyekszik növelni a termelést az uniót ellátó láncolatban, és igénybe veszi globális kapacitásait, hogy teljesíteni tudja a 180 adag leszállítását a második negyedévben.

A beígért mennyiség esetleges elmaradásával összefüggésben a Reuters emlékeztet arra, hogy az első negyedévben is kevesebb vakcina érkezett az ígértnél, ezért előfordulhat, hogy az EU nem tudja teljesíteni a kitűzött célját, a felnőttek hetven százalékának beoltását nyárra. Az oltóanyaggyártókkal folytatott tárgyalásokat koordináló Európai Bizottság egyik szóvivője nem kívánta kommentálni a Reuters értesülését, mondván, az oltóanyag-beszerzésekről folyó tárgyalások bizalmasak. Hozzátette azonban, hogy függetlenül attól, miként alakul a AstraZeneca körüli helyzet, az Európai Uniónak a kelleténél is több oltóanyaga lesz ahhoz, hogy teljesíteni tudja a kitűzött célt, ha a megállapodásokkal összhangban megérkeznek a más gyártók által ígért szállítmányok.

Az AstraZeneca januárban arra figyelmeztette az EU-t, hogy termelési gondok miatt nem tudja teljesíteni az első negyedéves vállalásait. A vállalat így összeségében június végéit 130 millió adagot tud továbbítani az EU-nak, ami jóval kevesebb a vállalt háromszázmilliónál. A múlt héten kiszivárgott megállapodásból kiderült, hogy az AstraZeneca két egyesült királyságbeli, egy belgiumi és egy hollandiai üzemében gyártja le az EU-nak szánt oltásokat. A svéd-brit gyógyszergyártónak máshol is vannak üzemei, és egy uniós illetékes is azt mondta a múlt héten a Reuters hírügynökségnek, hogy a többi között az egyesült államokbeli és indiai gyáraiból is szállíthat vakcinákat az uniónak. A cég nemrégiben közölte, hogy növeli globális kapacitásait és a termelékenységet, és áprilisra havonta kétszázmillió dózist fog előállítani, ami a duplája lesz a februári mennyiségnek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/AP/Rafik Makbúl

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.