Pesti Srácok

Az orvosi kamara elnöke már korszerűnek nevezte az orosz vakcinát, és a kínait sem tartja rossznak

Az orvosi kamara elnöke már korszerűnek nevezte az orosz vakcinát, és a kínait sem tartja rossznak

A hét elején még dokumentumok hiányában nem ajánlotta kollégáinak az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm vakcina alkalmazását a Magyar Orvosi Kamara (MOK), azonban Kincses Gyula, a szervezet elnöke pénteken már korszerűnek nevezte az orosz készítményt, amit nyugodt szívvel lehet engedélyezni, és a kínai oltóanyagot sem tartja rossznak, csak még nincs róla elég információja – írta a Magyar Nemzet szombati online kiadásában.

A napilap felidézte, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön azt közölte: józan ésszel és a saját felelősségét értékelve kell mindenkinek végiggondolni, hogy érdemes-e azzal a kínai oltóanyaggal szemben bizalmatlanságot kelteni, amellyel már több, mint húszmillió embert, köztük a Délvidéken élő magyarokat is beoltottak. Az orosz vakcinával kapcsolatosan pedig a miniszter azt javasolta a MOK-nak, hogy ha már keleti irányban nem tájékozódnak, legalább a német sajtót olvassák, amelyben rendre szakmailag elismerően nyilatkoznak a Szputnyik V vakcináról. A Magyar Nemzet szerint Kincses Gyula, a MOK elnöke péntek este az ATV stúdiójában a kormányinfón elhangzottakra reagálva félreértésnek nevezte, hogy bizalmatlanságot akarnának ébreszteni a keleti vakcinák iránt.

A MOK-elnök rögzítette: csak akkor adható be nyugodt szívvel egy oltás, ha annak van használati utasítása. Hozzátette: Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója azt ígérte nekik, hogy mire megkezdődik az orosz és a kínai vakcina magyarországi felhasználása, addigra nyilvános lesz az alkalmazási előirat, a betegtájékoztató és az engedélyezéssel kapcsolatos dokumentáció is. Arról, hogy az ellenzéki pártok csak azokban a vakcinákban bíznak, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is jóváhagy, Kincses Gyula azt mondta: jelenleg az EMA is rendkívüli eljárásban, ideiglenes forgalomba hozatali engedélyeket ad ki, mert ha most, az egészségügyi válsághelyzetben a szokásos, több évig tartó folyamatot végigvinnék, akkor mindenki belehalna a Covidba. Az engedélyeztetéssel kapcsolatos állítólagos kormányzati nyomásgyakorlásra vonatkozó kérdésre Kincses Gyula azt mondta: a beadott vakcina a jó vakcina; most minden oltás sokkal több életet ment meg, mint amennyit kockáztat.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. A Magyar Nemzet hozzátette: a MOK elnöke azt mondta, hogy az orosz vakcináról egyre több ismeret áll rendelkezésre, már elindult a szérum az EMA általi engedélyezési eljárása, és több rangos, nyugati orvosi szaklapban is az jelent meg, hogy a készítményt nyugodt szívvel lehet engedélyezni. Emellett Németország is kooperálna az orosz féllel mind az import, mind a gyártás tekintetében. Kincses Gyula úgy fogalmazott az orosz oltóanyagról, hogy egy korszerű vakcina és már elég tapasztalat van róla. Megjegyezte: a kínai oltóanyagról sem azt mondta, hogy rossz, csupán nincs róla elég információ.

Forrás: MTI, magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.