Pesti Srácok

Dömötör Csaba: ha a baloldalon múlna, február végén megszűnne a bértámogatás

null

Ha a baloldalon múlna, február végén megszűnne a bértámogatás, a hitelmoratórium és megszűnnének a védekezést szolgáló szabályok is – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba a közösségi oldalára hétfőn feltett videóban azt mondta, mivel a járvány nem múlt el, a kormánypártok a veszélyhelyzet meghosszabbítására tettek javaslatot, de a hétfői országgyűlési szavazáson a baloldali ellenzék nem támogatta a sürgős tárgyalásba vételt.

Ettől függetlenül a kormánypártok azon lesznek, hogy mihamarabb meg lehessen hosszabbítani a veszélyhelyzetet – fűzte hozzá. Az államtitkár úgy fogalmazott, az már látszik, hogy a baloldal visszatért ahhoz a politikához, amelynek lényege, minél rosszabb a kormánynak és az országnak, nekik annál jobb. Hangsúlyozta, hogy ez a politika éppen annyira felelőtlen, mint amennyire érzéketlen. Érzéketlen arra, hogy a gyors döntéseken most emberéletek és munkahelyek múlnak – mondta. Dömötör Csaba szerint ilyenkor derül ki, hogy a nehezebb időszakokban kire lehet számítani és kire nem. A baloldalra nem lehet, most sem – jegyezte meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.