Pesti Srácok

Gulyás Gergely: koronavírus elleni védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar állam

Gulyás Gergely: koronavírus elleni védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar állam

A kormány döntött arról, hogy a magyar állam védettséget igazoló okmányt vezet be, amelyet azok kaphatnak meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen vagy bizonyítottan átestek a betegségen – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, online sajtótájékoztatóján.

A miniszter közölte: ilyen okmányt kaphat, aki már megkapta a koronavírus elleni második oltást is. Gulyás Gergely tájékoztatása szerint ebben az esetben az okmány érvényességi időt nem tartalmaz majd, hanem az oltás beadásának időpontját rögzíti, hiszen – mint mondta – az egyes vakcinák által nyújtott védettség hosszáról még nincsen pontos információ. Gulyás Gergely hozzátette: szintén védettséget igazoló okmányt kaphat az, aki a koronavírusból felgyógyultnak minősül. Ebben az esetben az igazolvány érvényességének kezdete lehet a kórházból történő elbocsájtás napja, vagy a pozitív PCR-teszt utáni első negatív PCR-teszt időpontja, vagy az első pozitív PCR-tesztet követő tizedik nap – közölte. Elmondta azt is, hogy az okmányhoz jutás harmadik lehetősége – amely az előző kettővel szemben nem ingyenes, hanem költségtérítés ellenében vezető igénybe –, ha valaki hitelesített laborban végzett vérvizsgálat által igazolja az antitestek jelenlétét. Ebben az esetben az igazolvány érvényességi ideje a vizsgálattól számított négy hónap.

– mondta a miniszter, aki ugyanakkor jelezte, hogy a kormány egyelőre nem döntött arról, milyen jogosultságokkal jár majd az okmány.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.