Pesti Srácok

Koronavírus – Görög vendéglátósok tiltakozásul visszaadták vállalataik kulcsait a miniszternek

Koronavírus – Görög vendéglátósok tiltakozásul visszaadták vállalataik kulcsait a miniszternek

Éttermek és bárok tulajdonosai tiltakoztak szerdán görög városokban az ellen, hogy a koronavírus-járvány terjedését megfékezni hivatott korlátozások miatt november eleje óta nem nyithattak ki. A vendéglátósok jelképesen átadták üzleteik kulcsait a gazdasági minisztériumnak.

Az egész országból érkező vendéglátósok az athéni Szintagma téren egy urnába helyezték vállalataik kulcsait, amihez egy levelet is mellékeltek Ádonisz Jeorjiádisz fejlesztési és beruházási miniszternek címezve, aki a múlt héten "túlzónak" minősítette a tüntetéseket, és azt mondta:

A kis- és középvállalkozások szervezetének (Gszevee) elnöke, Jórgosz Kavathász a sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta: miközben az üzletek továbbra is zárva tartanak, továbbra is adósságokat halmoznak fel. Kavathász arra kérte a kormányt, hogy finanszírozza a személyzet járulékait, és hirdessen kilakoltatási moratóriumot. Thódorosz Szkilakákisz pénzügyminiszter-helyettes egy szerdai interjúban elismerte a vendéglátás nehéz helyzetét, és kiemelte, hogy a kormány segíteni akar a vállalkozásoknak, amelyek túlélése "valóban veszélyben van". Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök szerint a vesztegzár és az üzletek zárva tartása havonta mintegy hárommilliárd euróba (1070,94 milliárd forintba) kerül a görög gazdaságnak.

PestiSracok facebook image

A november eleje óta zárva tartó éttermek, kávézók és bárok az üzletek január végi, fokozatos újranyitása során sem nyithattak meg. Az ágazati vállalkozók elégtelennek tartják a kormány által a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott támogatást, és azt állítják, hogy nem fognak tudni újranyitni a korlátozások feloldásakor. Tanulmányok szerint a görög vendéglátóipari cégek több, mint 40 százaléka csaknem csődbe ment. A görög vendéglátóipar a 77 ezer céggel és több, mint 400 ezer állással az egyik legnagyobbnak ágazatnak számít az országban.

A kormány január végén engedélyezte az órák megtartását az általános és középiskolákban, illetve a kereskedelmet, igaz, korlátozásokkal. A kabinet a járvány újabb hullámától tartva kedden azonban ismét teljes mértékben leállította a kereskedelmet és az oktatást a fővárosi Attika régióban, legalább február végéig.

A csaknem 11 millió lakosú Görögországban eddig 164 575 koronavírus-fertőzöttet és a fertőzésből eredő 6017 halálesetet regisztráltak. A halálesetek 85 százaléka mindössze az elmúlt három hónapban történt.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/AP/Pétrosz Jannakurisz