Pesti Srácok

Rekordmennyiségű drogfogás a XIII. kerületben

Rekordmennyiségű drogfogás a XIII. kerületben

Lecsaptak a rendőrök egy XIII. kerületi tárhasház mélygarázsában megvalósuló drogügyletre. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül negyedmilliárd forint, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb mennyiségű – Magyarországon belül realizált – drogfogása – írja a police.hu.

A nyomozók egy 81 kilós – hazai terjesztésre szánt – drogügyletet szakítottak félbe és fogták el a kereskedőket. A tájékoztatás szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Miskolci Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt folytat eljárást a 36 éves K. Krisztián és a 37 éves S. Sándor ellen. A nyomozók tudomására jutott, hogy a fővárosban kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnözők jelentős mennyiségű drog átadására készülnek egymás között és a rendőrök a célszemélyek elfogására, valamint a kábítószer lefoglalására összehangolt akciót szerveztek 2021. január 29-ére, Budapestre. A kereskedők két külön autóval egy XIII. kerületi társasház mélygarázsába hajtottak, ahol több sporttáskát tettek át egyik kocsiból a másikba. A KR NNI nyomozói ekkor a KR Bevetést Támogató Osztály munkatársaival közösen elfogták K. Krisztiánt és S. Sándort.

A járművek szemléje alkalmával 44 fél kilós csomagban összesen 22 kilogramm marihuánát találtak. Fotó: police.hu

ÉVEK ÓTA A LEGNAGYOBB FOGÁS

PestiSracok facebook image

A széleskörű nyomozás eredményeképpen a rendőrök felderítették a többi – szintén eladásra szánt – kábítószer deponálására szolgáló járművet, illetve tárolóhelyet. Innen további 59 kilogramm marihuánát, 220 gramm kokaint és két fegyvert foglaltak le, amelyeket szakértő bevonásával vizsgálnak. A két férfitól összesen 24 millió forint értékű eurót foglaltak le a nyomozók - írja a portál. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül negyedmilliárd forint, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb mennyiségű – Magyarországon belül realizált – drogfogása.

Mint a police.hu-n írják, a kábítószer átadását a közelből felügyelte a drogügylet szervezője, egy 33 éves férfi, aki a rendőri intézkedés elől elmenekült. Az ő elfogására a KR NNI a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeit kérte fel. A kézre kerítésére január 29-én az esti órákban Baranya megyében jelentős létszámú rendőri erőt vontak össze. A férfi a szökéshez használt autóját – amelyet később a rendőrök megtaláltak – hátrahagyta, és elrejtőzött a hatóságok elől. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki vele szemben. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a két elfogott férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és a Fővárosi Főügyészségen előterjesztést tettek S. Sándor letartóztatásának, K. Krisztián bűnügyi felügyeletének indítványozására.

Forrás és kiemelt kép: police.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.