Pesti Srácok

Leeresztette autójának gumijait, majd ököllel és tenyérrel is ütötte volt barátnőjét egy férfi Siófokon (videó!)

Garázdaság és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség egy 34 éves férfival szemben, aki dühében volt barátnője siófoki lakásának közelében leengedte a nő kocsijának kerekeiből a levegőt, majd amikor a nő számonkérte a cselekményt, durván bántalmazta a parkolóban – írja a 24.hu.

A 24.hu összefoglalója szerint a férfi 2019 novemberétől állt szoros érzelmi kapcsolatban a nővel, azonban a nő többszöri próbálkozás után végül csak tavaly júliusban tudott szabadulni a kapcsolatból, mert tartott a férfi reakciójától. A nő félelme nem volt alaptalan, mivel a szakítást követő 2 nap múlva a férfi a nő lakásához ment, és miután a csengő percekig tartó nyomását követően sem engedte be, ezért a nő parkolóban álló kocsijához indult. A férfi cselekményét a lakás erkélyéről figyelte a nő, és mivel arra gyanakodott, hogy az abroncsokból kieresztette a levegőt, videóra vette a történteket, és egy ismerősével lement a járműhöz a férfi távozása után. Mint a 24.hu írja, a férfi nem ment el messzire, hanem a kocsinál álló nőhöz lépett és hangosan szidalmazni kezdte. A nő elkeseredésében arcon csapta a férfit, amitől az még inkább indulatba jött. A feldühödött férfi ekkor volt barátnőjét hanyatt lökte, a földre került nőt többször ököllel és tenyérrel is megütötte az arcán, majd a nő védekezésből felemelt térdébe is kétszer erősen belerúgott. A segítségért kiabáló, nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett nő bántalmazásának az vetett véget, hogy egy autós látva, hogy mi történik, kiszállt a kocsijából és feléjük tartott, mire az elkövető gyorsan elment a helyszínről. Az ügyészség pénzbüntetést kért a férfire.

Forrás: 24.hu; Kiemelt kép: képernyőfotó

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.