Pesti Srácok

Orbán Viktor: Európa szuverén nemzetekből áll

null

Orbán Viktor a Stern című német hírmagazin számára adott interjúban jelentette ki: az Európai Unió szuverén nemzetekből áll. A miniszterelnök hangsúlyozta: a magyar hozzáállás szerint a segítséget kell eljuttatni a rászorulókhoz, és nem a problémákat behozni, ezért alapították meg a Hungary Helps segélyszervezetet, amely az ország nagyságához képest igen tekintélyes méretű. Az interjúban arra is kitért, hogy egyfajta Marshall-tervet kell elindítani az afrikai és közel-keleti országoknak, amelyekből a migránsok jönnek.

– válaszolta a kormányfő arra a kérdésre, mit jelent számára jó európainak lenni. Kifejtette, hogy a magyar felfogás szerint Európa szuverén nemzetekből áll össze, egyes tagországok viszont az európai intézmények megerősítésre törekednek és egyre több hatáskört adnának át Brüsszelnek.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy Magyarország miért nem lép ki az EU-ból a brit példát követve, elmondta, hogy jobb nekünk az unióban, a Brexit pedig nagy hiba volt, meg kellett volna akadályozni. Kifejtette, hogy elsősorban a kulturálisan különböző, szuverén nemzetek évszázados európai hagyományának megőrzését várja az EU-tól.

– mondta.

– mondta a miniszterelnök. Kiemelte, hogy az EU-ról szóló Lisszaboni Szerződés második cikkelyében rögzített alapértékeket Magyarország természetesen teljes mértékben elfogadja.

– mutatott rá. Hozzátette: Magyarországon elképzelhetetlen, hogy fegyveres védelemre szorul egy zsidó intézmény.

– mondta Orbán Viktor. Kiemelte: a Magyarországot ma kormányzó erők az antikommunista jogállami mozgalomból érkeztek.

– mondta. A sajtó helyzetéről a többi között elmondta: objektív elemzések azt mutatják, hogy a kormánnyal szemben nagyon kritikus médiumok piaci részesedése jóval ötven százalék felett van. Hozzátette, hogy a kormány nem szól bele médiaügyekbe. A családpolitikai kérdésekkel kapcsolatban egyebek mellett kifejtette, hogy az alaptörvény szerint a család nő és férfi köteléke, és ez nem jelent intoleranciát. Azzal kapcsolatban, hogy egy mesekönyv körüli vitában kijelentette, hogy hagyják békén a gyerekeinket, elmondta, hogy a kötet szexuális propagandát tartalmazó meséket tartalmaz, amelyek célja a gyermekek személyiségének befolyásolása.

– emelte ki Orbán Viktor.

– mondta azzal kapcsolatban, hogy a Mi Hazánk Mozgalom nevű párt egyik vezetője nyilvánosan megsemmisítette a mű egy példányát. Az iszlámhoz fűződő viszonyról elmondta: a magyarok nem szeretnék, hogy muszlim vallású emberek nagy számban megjelenjenek országukban és "kulturális változást" okozzanak életükben.

– fogalmazott a kormányfő. A menedékkérők elhelyezése körüli EU-s jogi vitákkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy alapvetően ellenezzük az illegális bevándorlást, ugyanakkor a menedékkérők rendes ellátást kaptak; kifogás csak azzal szemben volt, hogy nem mozoghattak szabadon a befogadóközpontokon kívül. Ezért állították fel a Szerbia vagy Horvátország felé nyitott tranzitzónákat, de az unió sajnos ezt sem fogadta el. Így bezárták a tranzitzónákat, de az Európai Bizottság azt a megoldást sem fogadta el, hogy a biztonságos harmadik országokban működő magyar külképviseleteken kell benyújtani a menedékjogi kérelmeket.

– fejtette ki Orbán Viktor. Kiemelte, hogy ellenez minden politikát, amely azt az érzést kelti a segítségre szorulókban, hogy a megoldás a bevándorlás Európába, hiszen így mindenki nekivágna az életveszélyes és megpróbáltatásokkal teli útnak. Mint mondta, Magyarország betartja azt a nemzetközi szerződésekben lefektetett szabályt, amely előírja, hogy az otthonukból alapos okból menekülő embereket megilleti a befogadás joga egy biztonságos országban. Azonban nincs olyan nemzetközi jog, miszerint ki lehet választani ezt az országot. Kiemelte, hogy az EU felfogása a menekültek befogadásáról jóval túlterjeszkedik a menekültek helyzetéről szóló nemzetközi egyezményben lefektetett jogoknál.

– mondta. A többi között hozzátette, hogy a következő húsz évben a migráció lesz az európai civilizáció nagy kérdése, és ebben a kérdésben a nemzeti parlamenteknek kell dönteni. Hangsúlyozta, hogy Magyarország kulturális és vallási értelemben nagyon sokszínű ország, amelyben konfliktusok nélkül, harmonikusan élnek együtt vallások és világnézetek.

– mondta Orbán Viktor. Az interjú készítői által a németek ellen irányuló világháborús retorikaként jellemzett beszédmódjáról Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy szavai soha nem irányulnak a németek ellen, és mivel nem is a németek, hanem a magyarok választják meg hivatalába, nem a németeknek, hanem a magyaroknak címezi szavait. Vezető német politikusok Magyarországról tett kijelentéseit idézve hozzátette, hogy általában véve javítani kellene a politikusok szóhasználatán, és verbális leszerelésre lenne szükség. Kiemelte: a 2015-ös menekültválságban megmutatkozott, hogy a német politika egy posztkeresztény és posztnemzeti Európában hisz, amelyben a magyarok nem hisznek.

– mondta Orbán Viktor. Mások mellett szólt Angela Merkel német kancellárról is. Szavai szerint a politikus erős asszony, aki két keresztet cipel: a német és az európai politikát, mégis mindig egyenesen jár, amiért tisztelet illeti.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.