Pesti Srácok

Oroszország a járvány miatt meggyengült Nyugattal számol az észt hírszerzés szerint

Oroszország a járvány miatt meggyengült Nyugattal számol az észt hírszerzés szerint

Oroszország azzal számol, hogy a koronavírus-járvány miatt meggyengült a nyugati országok összetartása, ami segítheti, hogy előnyösebb helyzetbe kerüljön a nemzetközi viszonyokban, ugyanakkor gyengítheti a Nyugat befolyását globális szintéren – közölte az észt hírszerzés szerdán ismertetett éves jelentésében.

A dokumentum szerint a Kreml úgy véli: a világjárvány arra kényszeríti majd a nyugati államokat, hogy belpolitikai ügyekre és gazdasági problémáikra összpontosítsanak. Az orosz vezetés emellett a szélsőséges és populista mozgalmak felemelkedésével számol.

– olvasható a 79 oldalas jelentésben.

PestiSracok facebook image

– derül ki az iratból. A jelentés szerint Oroszország a többi között a nyugati gyártmányú koronavírus elleni vakcinák hitelességének aláásását próbálja meg majd elérni, különös tekintettel a brit-svéd AstraZeneca oltóanyagával kapcsolatban, amelyet "majomvakcinának" bélyegzett.

– olvasható tovább. A dokumentum szerint Oroszország Egyesült Államokkal kapcsolatos politikája továbbra is "túlnyomóan konfrontatív" marad. A jelentés egyebek között Kínával is foglalkozik. Az észt hírszerzés szerint Peking azon nagyratörő terve, hogy világelső akar lenni technológiai téren, "komoly biztonsági fenyegetést" jelent a világ többi része számára. A dokumentum egyebek mellett az ötödik generációs (5G) mobilhálózatokat, felhőalkalmazásokat, fejlett műholdas navigációs rendszereket és a mesterséges intelligencia fejlesztését jelölte meg olyan példaként, ahol Kína globális szerepet kíván játszani, vagy már ilyen helyzetben van.

– tette hozzá. Észtország korábban már megtiltotta a Huawei kínai cég részvételét az 5G hálózatok kiépítésben biztonsági aggályokra hivatkozva.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/AP/Dmitrij Loveckij

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?