Pesti Srácok

Századvég: A magyarok többsége elítéli az oltási rendet megszegő politikusokat

null

Az oltási rendet mindenkinek be kell tartania, illetve meg kellene tiltani, hogy politikusok és közszereplők az időseket, krónikus betegeket megelőzve juthassanak oltáshoz – vélekednek a magyarok a Századvég kutatása szerint. Legújabb kutatásuk a jogosulatlanul magukat beoltó politikusok és közszereplők társadalmi megítélését járta körbe.

Nagy vihart kavart a hazai közbeszédben, hogy Gyöngyös ellenzéki polgármestere, Hiesz György január elején – az oltási tervben foglaltakat megkerülve – jogosulatlanul kapott védőoltást a koronavírus ellen, továbbá Újbuda DK-s polgármestere, László Imre is soron kívül jutott hozzá a vakcinához – írták. Kiemelték, az oltási terv megalkotásának indoka az volt, hogy a magyarok a veszélyeztetettség sorrendjében kerülhessenek beoltásra, biztosítva ezzel a rászoruló csoportok, az idősek és krónikus betegek elsőbbségét. Mivel a közéleti szereplők vállát – különösen járványhelyzetben – fokozott felelősség nyomja a példamutatás tekintetében, a Századvég megvizsgálta a magyar lakosság álláspontját az oltási rend betartásának fontosságáról. A kutatás alapján megállapítható, hogy a magyarok több mint háromnegyede – vagyis nyolcvan százaléka – egyetért azzal, hogy az oltási rendet mindenkinek be kell tartania, illetve meg kellene tiltani, hogy politikusok és közszereplők az időseket, krónikus betegeket megelőzve juthassanak oltáshoz. Azoknak az aránya, aki szerint nem indokolt az oltási rend betartása, 16 százalékra tehető – ismertette a számokat a kutatócég.

Politikai önbesorolás mentén sem tapasztalhatók jelentős eltérések az idősek és krónikus betegek oltási elsőbbségének megítélésében. A jobboldaliak 82, a középen állók 81, valamint a baloldaliak hetvenhat százaléka ítéli fontosnak az oltási tervben foglaltak követését, a politikusok soron kívüli beoltásának tilalmazását – hívták fel a figyelmet. A felmérés rávilágít arra is, hogy a Fidesz–KDNP szimpatizánsainak 84, az ellenzéki összefogás támogatóinak hetvenhét százaléka véli úgy, hogy az oltási rendet mindenkinek be kell tartania, illetve a politikusok és közszereplők – rászorulókkal szembeni – elsőbbségét meg kell tiltani. Ezzel szemben a kormánypártiak tizenkettő, az ellenzéki összefogás szavazóinak tizenkilenc százaléka nem gondolja szükségesnek az oltási terv betartását – zárul a kutatás. Mint arról lapunk korábban beszámolt, sem László Imre, Újbuda Gyurcsány-párti polgármestere, sem pedig Hiesz György, Gyöngyös baloldali városvezetője nem regisztrált a vakcinára a hivatalos kormányzati oldalon. Hiesz háziorvosa javaslatára oltatta be magát, akivel egyébként korábban együtt politizáltak az MSZP-frakcióban. László Imre pedig azzal védekezett: abban a kórházban kínálták fel neki a lehetőséget, ahol korábban igazgatóként dolgozott. A központi oltási terv alapján egyikőjük sem kaphatta volna meg a vakcinát, és ezzel mindkettőjüknek tökéletesen tisztában is kellett volna lenniük. Ennek ellenére Hiesz állítólag még a feleségét is beoltatta.

PestiSracok facebook image

Az oltási terv figyelmen kívül hagyása ellen a kormánypártok képviselői többször is felszólaltak: Gulyás Gergely miniszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy eltérjen a protokolltól egy városvezető, aki ráadásul még csak nem is veszélyeztetett korú. Rétvári Bence államtitkár szerint iszonyatosan felelőtlenek azok a politikusok, akik a védelmi intézkedések megszegésére buzdítanak. Orbán Viktor miniszterelnök arra kér mindenkit: ne legyenek kilengések.

Forrás: Századvég, Magyar Nemzet; Fotó: Századvég

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.