Pesti Srácok

Szijjártó Péter: mérföldkő jelentőségű siker az első vasúti kocsik leszállítása Egyiptomnak

Mérföldkő jelentőségű sikernek számít a Dunakeszi Járműjavító Kft. által összeszerelt első vasúti kocsik leszállítása Egyiptomnak, s ez egyben kiváló példa Magyarország, Oroszország és Egyiptom együttműködésére – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Alexandriában. Szijjártó Péter szerint a projekt egyedülálló lehetőséget jelent a komplex magyar vasúti járműgyártás újjáélesztésére, és a modernizáció nyomán stratégiai cél, hogy Dunakeszin Közép-Európa egyik legnagyobb vasúti járműgyártó és karbantartó központja jöjjön létre.

Szijjártó Péter a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a magyar vasúti járműgyártás az eddigi legnagyobb megrendelését kapta az egyiptomi nemzeti vasúttársaságtól, ami a két ország közötti gazdasági együttműködés valaha volt legkomolyabb eredménye, valamint a magyar ipar történetének egyik legnagyobb exportügylete. Aláhúzta: a mintegy egymilliárd eurós megrendelést egy magyar-orosz konzorcium nyerte meg, Oroszországban 624, Magyarországon 676 vasúti kocsit fognak legyártani a következő két-három évben. A miniszter szerint a projekt egyedülálló lehetőséget jelent a komplex magyar vasúti járműgyártás újjáélesztésére, és a modernizáció nyomán stratégiai cél, hogy Dunakeszin Közép-Európa egyik legnagyobb vasúti járműgyártó és karbantartó központja jöjjön létre.

–tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– mondta.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy tíz év alatt 2,5-szeresére nőtt a magyar-egyiptomi külkereskedelmi forgalom, csak tavaly 43 százalékkal emelkedett az Egyiptomba irányuló magyar export a koronavírus-járvány ellenére. Kamel al-Vazír egyiptomi közlekedési miniszter elmondta, hogy az 1300 megrendelt vasúti kocsiból eddig 259-et adtak át, valamint méltatta Magyarország szaktudását a vasúti és a különböző közlekedési eszközök területén.

Forrás: Facebook, MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.