Pesti Srácok

A részleges nyitás lehetőségeiről tárgyalt a kereskedelmi kamarával Orbán Viktor (Videó!)

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával tárgyalt a koronavírus-járvány miatti szabályokról Orbán Viktor kedden. A miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta, amíg mindegyik, hatvanöt év fölötti, regisztrált magyar nincs beoltva, addig az újraindítást nem kezdhetjük meg, hiszen ők közvetlen életveszélyben vannak.

Ma a kamara képviselőjével tárgyalhattunk. Harcosak, újranyitást akarnak. Boltok, szolgáltatások és általában az élet kereteinek, természetes kereteinek helyreállítását kívánják, és igazuk is van. De azt is meg kell érteniük, hogy az életvédelem szempontja az első. Amíg mindegyik, hatvanöt év fölötti, oltásra regisztrált honfitársunkat nem oltottuk be, addig az újraindítást nem kezdhetjük meg, hiszen ők közvetlen életveszélyben vannak – közölte Facebook-oldalán a kormányfő. Ugyanakkor elfogadtuk a kamara több javaslatát, amelyek ésszerűsítést és árnyaltabb szabályozást céloznak meg. Kérik, hogy a boltok esetében az általános zárás helyett négyzetméter alapú korlátozásra térjünk át. Külön plázaszabályokat is javasolnak, és a szolgáltatások megnyitásához szükséges sajátos szabályozási elemekre is javaslatot tettek. Ezeket mind tárgyalni fogja holnap a kormány – tette hozzá.

Forrás: Orbán Viktor Facebook-videója ; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.