Pesti Srácok

Erzsébetvárosban gigantikus összegek vándorolnak át Czeglédy számlájára, miközben új beruházásokra nem költenek

null

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros előző, fideszes polgármestere szerint az ő idejében a jelenlegi költségek felét költötték el ügyvédi megbízási díjakra. A volt városvezető szerint ezek az összegek már akkor is soknak számítottak, ám a rengeteg milliárdos építkezések és felújítások miatt szükség volt az ügyvédi munkára. A nyilvános adatokból az látszik, hogy míg 2020-ban százhúszmillió, addig 2021-ben is 86,7 millió jut jogi megbízásokra a kerületben. Természetesen a megbízások nagy részét Czeglédy Csaba kapta, az az ember, aki egy több mint hat milliárdos adócsalási ügy elsőrendű vádlottja.

Mint arról már korábban írtunk, Niedermüller Péter furcsán értelmezi az önkormányzatiságot. Spórol mindenkin, diákokon, óvodásokon, hiszen kiárusította az előző vezetés által gyönyörűen felújított Eröművházat, majd a Molnár Antal Zeneiskolát. A költségvetés alapján úgy tűnik, ügyvédekre mindig futja, noha sem új beruházások, sem új felújítások nincsenek a városrészben. Az erzsébetvárosi önkormányzat honlapján elérhető információk alapján az előző évben 119,67 millió forintot fizetett ki a kerületvezetés jogi megbízásokra különböző ügyvédi irodáknak. Az adatok szerint a 2021-es évre jelenleg 86,7 millió forintot fizetnének ki ugyanilyen jogcímen ügyvédi irodáknak és egyéni ügyvédeknek. Még ez az összeg is igen nagynak számít, összehasonlításképpen: az előző, fideszes kerületvezetés körülbelül a 2021-es évi megbízási díjak felét fizette ki évente hasonló szolgáltatásért. Czeglédy ügyvédi irodája 2020-ban 47,7 millió forintot kapott jogi megbízásokért Erzsébetvárosban, és úgy tűnik, megint jól járhat, hiszen az összeg az előirányzat szerint 46,2 milliót kaphatnak az idei évben.

A jogi megbízások kapcsán a Magyar Nemzet megkereste Vattamány Zsoltot, Erzsébetváros előző, fideszes polgármesterét, aki jelenleg önkormányzati képviselőként dolgozik a kerületért. Vattamány elmondta:

PestiSracok facebook image

A volt polgármester és a Fidesz erzsébetvárosi frakcióvezetője, Veres Zoltán a napokban betekinthetett a Czeglédy Ügyvédi Iroda megbízási szerződéseibe. Vattamány Zsolt arról számolt be lapunknak, hogy az iroda széles spektrumon lát el mindenféle jogi tanácsadást, képviseletet. Vattamány szerint

Úgy tűnik, Czeglédy és társai szakértelme és ügyvédi kompetenciája bizonyára felülmúlhatatlan és pótolhatatlan a DK-s városvezetés számára. A társaival együtt költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyében a napokban az ügyvédi irodával megkötött szerződés felmondására szólította fel Erzsébetváros vezetését a körzet kormánypárti országgyűlési képviselője, Bajkai István.

Forrás: Magyar Nemzet/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu