Pesti Srácok

Gyurcsány forgatókönyvét valósítja meg a baloldal – A XXI. Század Intézet elemzése

Gyurcsány forgatókönyvét valósítja meg a baloldal – A XXI. Század Intézet elemzése

A kezdetben vitatott, mára azonban valósággá vált ellenzéki összefogás formáját Gyurcsány Ferenc egy évvel ezelőtt fogalmazta meg. A szivárványkoalícióban részt vevő pártok, különösen a Jobbik, az LMP és a Momentum – fenntartásaikat és identitásukat feladva – fogadták el a volt miniszterelnök által kijelölt politikai játékteret, így ma már egy nemzetközi baloldali párt áll az Orbán-kormánnyal és az egységes jobboldallal szemben. Gyurcsány Ferenc látszólag háttérbe vonult, mégis az elmúlt egy évben az ő akarata érvényesült: megírta a „habarékellenzék” együttműködésének szabályait, kiosztotta a szerepeket, illetve ernyőszervezetként pozícionálta a legnagyobb erőforrásokkal rendelkező, általa vezetett Demokratikus Koalíciót. Jelenleg a mindenkinél radikálisabb és következetesebb Orbán-ellenes politikájával igyekszik elnyerni a protestszavazók szimpátiáját, miközben egy lépéssel mindig a szövetségesei előtt jár – áll a XXI. Század Intézet lapunkhoz eljuttatott legfrissebb elemzésében.

Pontosan egy évvel ezelőtt, a karantén időszakában készült videómegosztásában fogalmazta meg Gyurcsány Ferenc az ellenzéki együttműködés formájának sarokpontjait: minden körzetben egy jelölt, egy lista és közös miniszterelnök-jelölt. A tervet kezdetben a Jobbik, az LMP és a Momentum is vitatta, akik egy Gyurcsány nélküli listát szerettek volna.

- fogalmaz a XXI. Század elemzése

PestiSracok facebook image

A hétvégén született, az előválasztás alapvető szabályairól szóló megállapodás, miszerint minden választói körzetben egyfordulós és a miniszterelnök-jelölt személyében kétfordulós előválasztást tartanak augusztusban, szintén arra utal, hogy továbbra is Gyurcsány Ferenc akarata érvényesül, hisz már a megállapodás előtti napon – a többi ellenzéki pártot megelőzve – a DK honlapján megjelent nyolcvan jelölt fényképes, szlogennel és helyi mondanivalóval ellátott bemutatkozó szórólapja és ingyenes újságja. A XXI. Század Intézet szerint ez egyértelműen bizonyítja, hogy a DK már hónapokkal ezelőtt elkezdte a jelöltjeik felkészítését és komoly pénzösszegeket fektetett az előválasztási kampányba azelőtt, hogy a megállapodás megszületett volna.

A habarékellenzék szereposztása

2021-re a magyar pártrendszer kvázi-kétosztatúvá vált, hiszen a Mi Hazánk Mozgalom, a Kétfarkú Kutya Párt és a Szanyi Tibor által életre hívott Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom kivételével mind a hat mérhető és/vagy számításba vett ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP és a Párbeszéd) egyetlen, nemzetközi párttá vált a nemzeti és szuverenista politikát képviselő, egységes jobboldallal szemben.

Gyurcsány Ferenc már a formális együttműködés aláírása és az előválasztások melletti elkötelezettség nyilvánosságra kerülése előtt – egy rövid Facebook-posztjában – kijelölte az ideológiailag egymástól távol álló pártok leendő pozícióit. A Jobbik a „nemzet lelkiismereteként” a magyarság értékeit fogja védeni; az LMP és a Párbeszéd „zöldpolitikai elkötelezettségével” szélesíti majd az összefogást; a Momentum „új generációs európai liberalizmusával” szól majd a fiatalokhoz; végül az MSZP a „szociális demokrácia építésével” járul hozzá a közös kormányzáshoz. Az így egységesült „habarékellenzék” élén pedig a volt miniszterelnök szerint a Demokratikus Koalíció abban vállal majd vezető szerepet, hogy a „különböző ellenzéki áramlatok egymásra találjanak”.

A XXI. Század Intézet szerint:

Gyurcsány = Orbán antitézise

Habár Gyurcsány látszólag a háttérben dolgozik, az azonban már most látszik, hogy a tudatos építkező és a többi pártot megosztó munkája részsikerekhez vezetett.

A Demokratikus Koalíció relatív népszerűsége mögött – mutat ár az elemzés – a szervezeti és anyagi háttér mellett a politikai mondanivaló állandósága is komoly szerepet játszik. A párt minden fontos politikai témában a kormány álláspontjával szemben foglal állást, így a bevándorlás kérdésében, a határon túli magyarok kettősállampolgárságában és szavazati jogában, ahogy az alaptörvényben definiált hagyományos családmodellel szemben is az úgynevezett szivárványcsaládok mellett áll ki. Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban pedig a kormány által szorgalmazott „Nemzetek Európájával” szögesen ellentétes utat, az „Európai Egyesült Államok” felé vezető integrációt támogatja.

-állapítja meg a XXI. Század Intézet.

Jól látható az is, hogy a pandémia elleni védekezésben, habár Jakab Péter tűnik a leghangosabbnak, mégis Gyurcsány Ferenc és pártja tud a legtöbbet ártani a kormánynak. Az orosz vakcina elleni politikai hangulatkeltés és a kínai oltóanyaggal szembeni aláírásgyűjtés, illetve a DK „szakpolitikusainak” megnyilvánulásai bizonyultak a legerősebb ellenzéki támadásoknak. Varga Zoltán, a DK „egészségügyi szakértője” és Komáromi Zoltán, a DK alkalmazásában álló háziorvos heti rendszerességgel kiadott nyilatkozatai erősítik az oltásellenes-hangulatot. – zárul az elemzés

A teljes elemzés itt olvasható

(Vezető kép: MTI/Kovács Tamás)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.