Pesti Srácok

Illés Boglárka: senkinek ne kelljen lemondania vágyott gyermeke megszületéséről (kép!)

null

Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke áldott állapotban van, és a magzatgyermekek világnapján, március 25-én megmutatta gömbölyödő pocakját is. Illés úgy véli, hogy a magzat élet, és örömmel csatlakoztott a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom nyilatkozatához. Az elnök mindenkit arra bátorít, hogy álljunk ki közösen a vágyott gyermekek megszületése mellett, hiszen a gyermek örök érték a családon túl a nemzet számára egyaránt.

Illés Boglárka szerint nem véletlen az, hogy ugyanazon a napon tartjuk a magzatgyermekek világnapját, amely Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis Jézus fogantatásának ünnepe is egyben. Illés szerint

Illés Boglárka első gyermeke megszületését várja. Fotó: Facebook
PestiSracok facebook image

Hozzátette:

Az elnök elmondta, hogy örömmel csatlakozott a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom nyilatkozatához, és mindenkit arra bátorít, hogy álljunk ki közösen a vágyott gyermekek megszületése mellett, hiszen a gyermek örök érték a családon túl a nemzet számára egyaránt!

Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még