Pesti Srácok

Pénzmosás gyanúja miatt őrizetbe vettek egy idős hölgyet

null

Egy 69 éves naki asszonyt azzal gyanúsítanak, hogy legalább ötvenmillió forintnyi bűncselekményekből származó összeg tisztára mosásában vett részt – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken, a rendőrség honlapján.

A rendőröknek információjuk volt arról, hogy egy Tolna megyei nő egy ismeretlen személy kérésére több banknál nyitott saját nevére bankszámlát, amelyekre büntetendő cselekményekből származó összegek érkeztek. A nyomozás során megállapították, hogy az asszony a bankszámlákhoz igényelt bankkártyákat külföldre – jellemzően Ghánába – küldte el, és az ismeretlen személynek az internetbanki adatokhoz is hozzáférést biztosított – olvasható a police.hu oldalon. Mint írták, a nő több éven át, számos bankszámlát nyitott különböző pénzintézeteknél, majd az azokra beérkező összegekhez hozzáférést engedett az általa interneten megismert ember kérésére. A nő engedte, hogy a számláiról a pénzt levegyék, ennek fejében számos alkalommal vett fel ő is kisebb összegeket onnan. Az asszony bankszámláit korábban – más ügy miatt – zárolták. Ő azonban ezt követően még hozzátartozóit is rávette arra, hogy nyissanak bankszámlákat pénzintézeteknél, amelyekhez szintén hozzáférést adott alkalmi ismerősének. A 69 éves asszonyt kedden fogták el, pénzmosás gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és csütörtökön a Szekszárdi Járásbíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét – olvasható a rendőrség honlapján.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Faludi Imre

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.