Pesti Srácok

Putyin szerint szabályozni kell az országok magatartását az információs térben

Putyin szerint szabályozni kell az országok magatartását az információs térben

Nemzetközi szabályrendszert kell kidolgozni az országok információs térben való magatartására vonatkozóan – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz nemzetbiztonsági tanács ülésén pénteken.

– mondta Putyin. Az orosz elnök szerint az információs térről kötött jogi megállapodások hozzájárulnak majd a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlődéséhez, az innovációhoz, valamint a konfliktusok megelőzéséhez és a potenciális kockázatok elhárításához. Putyin szerint az egyes országok digitális szuverenitásának sérthetetlennek kell maradnia, vagyis minden állam önállóan határozza meg tulajdon információs terének és infrastruktúrájának szabályozását. Közölte hogy Oroszország számára a prioritási sorrendet az informatikai biztonság kiépítése terén a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB), a Sanghaji Együttműködési Szervezet, a BRICS és a Független Államok Közössége (FÁK) jelenti. Mint mondta, a partnerségnek ki kell terjednie a tapasztalatcserére, a szakemberképzésre, a tudományos kutatásra és a kiberincidensekre való közös reagálásra.

Az orosz biztonsági tanács pénteken jóváhagyta a nemzetközi kiberbiztonságra vonatkozó új állami politika tervezetét, valamint a megvalósítási terv előkészítését. Ilyen dokumentumot legutóbb 2013-ban fogadtak el.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szputnyik/Kreml/EPA/Alekszej Nyikolszkij

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?