Pesti Srácok

Az EP megszavazta az EU és az Egyesült Királyság közötti megállapodást

Az EP megszavazta az EU és az Egyesült Királyság közötti megállapodást

Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén hozzájárult az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kereskedelmi kapcsolatokat és együttműködést meghatározó megállapodáshoz, amely az EP-képviselők szerint csillapítja az EU-ból való brit kilépés (Brexit) negatív következményeit – közölte az uniós parlament szerdán. A keddi vitát követően szerda reggel kihirdetett eredmény szerint az EP 660 szavazattal, 5 ellenszavazat és 32 tartózkodás mellett fogadta el a megállapodást.

A tárgyaló felek 2020. december 24-én egyeztek meg az unió és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodásról. A fennakadások elkerülésére az EP elfogadta, hogy a megállapodást január elsejétől április 30-ig ideiglenesen alkalmazzák, azonban a végleges alkalmazáshoz a szerdán megadott parlamenti hozzájárulásra volt szükség.

Az EP a megállapodásról állásfoglalást is elfogadott, amelyben a képviselők üdvözölték az egyezmény létrejöttét, de történelmi hibának nevezték a brit kilépést, arra emlékeztetve, hogy egy unión kívüli ország nem élvezheti az uniós tagság előnyeit. Üdvözölték a kvóták és vámok nélküli szabadkereskedelmi megállapodást, és hozzátették, hogy az egyenlő versenyfeltételeket garantáló szabályok akár jövőbeli megállapodások számára is mintául szolgálhatnak. Az EP egyetértett a megállapodás halászattal, fogyasztókkal, légi közlekedéssel, energiával és adatvédelemmel kapcsolatos pontjaival is. Sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az Egyesült Királyság a tárgyalások körét nem kívánta kiterjeszteni a kül-, a biztonság- és a fejlesztéspolitikára, és nem vesz részt az Erasmus+ diákcsereprogramban.

Hangsúlyozták, hogy az Ír-sziget békéjének megőrzése az EP egyik fő célkitűzése volt. Ezzel összefüggésben arra szólították fel a brit kormányt, hogy jóhiszeműen járjon el, haladéktalanul és teljes körűen hajtsa végre az általa aláírt megállapodások feltételeit, azon hiteles és átfogó menetrend alapján, amelyet az Európai Bizottsággal közösen határoztak meg. Az Európai Parlament hozzájárulása után ahhoz, hogy a megállapodás május elsejéig véglegesen életbe léphessen, még szükség van az EU Tanácsának – lényegében már csak formalitásnak számító – döntésére.

PestiSracok facebook image

Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az EU-ból, de a kilépés napján kezdődött 11 hónapos átmeneti időszakban jórészt a korábbi szabályrendszer maradt érvényben a kétoldalú kereskedelmi forgalomban. Az átmeneti időszak ugyanakkor idén január 1-jén lejárt, és ezzel egy időben megszűnt Nagy-Britannia tagsága az Európai Unió egységes belső piacán és vámuniójában is. A megállapodás a kvóták és vámok nélküli szabadkereskedelem mellett a halászatra, energiaügyekre, biztonsági kérdésekre és a tisztességes versenyre vonatkozó szabályokat tartalmaz.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.