Pesti Srácok

Bemutatták a 2020-as Budapest-jelentést a keresztényüldözésről

Bemutatták a 2020-as Budapest-jelentést a keresztényüldözésről

Immár negyedik alkalommal jelent meg a világ keresztényüldözését tárgyaló tanulmánykötet. A kapcsolódó könyvbemutató online zajlott, Azbej Tristan államtitkár, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezérigazgatója részvételével.

Az államtitkár Facebook-oldalán közvetített eseményen elhangzott: negyedik alkalommal jelenik meg az üldözött keresztény közösségek életét, küzdelmeit bemutató kötet a Miniszterelnökség a témáért felelős államtitkárságának, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hadtudományi karának szerkesztésében. Azbej Tristan úgy fogalmazott: egy civilizációs küzdelem kellős közepén vagyunk, a kereszténységet sokféleképpen és sok irányból támadják.

– tette hozzá. Ismertetése szerint a világ több mint 80 országában 340 millió embert diszkriminálnak keresztény hite miatt, közülük sokakat népirtással üldöznek.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá Azbej Tristan, aki arra is emlékeztetett: Magyarország Hungary Helps Program néven a világon elsőként, 2016 végén, 2017 elején indította el azt a humanitárius segítségnyújtási kezdeményezést, amelynek célja a vallásuk miatt üldözött keresztények segítése. Az eredményeket sorolva közölte: négy év alatt több mint 100 ezer kereszténynek tették lehetővé a szülőföldön való megmaradást, és bizonyos esetekben a hazatérést, ezen felül a program segített az üldözött keresztények ügyének nemzetközi tematizálásában is.

– hangoztatta, majd hozzátette: találtak olyan szövetségeseket, akik aztán magyar mintára kezdték el támogatni az üldözött keresztényeket. Példaként említette, hogy legnagyobb elkötelezettséggel a lengyel kormány működött együtt a program égisze alatt, illetve a Trump-adminisztráció idején az Egyesült Államok is elköteleződött az üldözött keresztények ügye mellett. Mint jelezte, együttműködnek Észtországgal, Görögországgal, Szlovéniával és Brazíliával, továbbá Németországgal is terveznek közös programokat Afrikában. Azbej Tristan kitért arra: a diplomáciai térben az akadályozza, hogy az üldözött keresztények megsegítésére támogatókat szerezzenek, hogy az emberi jogi diskurzusból megpróbálják kizárni a vallási és lelkiismereti szabadság emberi jogát.

Mráz Ágoston Sámuel, a közvélemény-kutatásokat is végző Nézőpont Csoport vezérigazgatója – felmérésükre hivatkozva – egyebek mellett arról beszélt, hogy a magyar lakosság több mint fele helyesli és támogatja az üldözött keresztények állami megsegítését. Beszámolt arról is, hogy kutatásuk szerint a 40 év alatti magyarok csupán kevesebb mint fele tudja, hogy a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása. Szent II. János Pál pápa szavait idézve arra is felhívta a figyelmet, hogy az emberi jogok és a tolerancia eredete keresztény.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a nyugat-európai "szellemi keresztényüldözésről" szólva kifejtette: a nyugati civilizáció történeti-kulturális alapjai az Isten, haza, család hármas egységében foglalhatóak össze, de a felvilágosodás óta e hármas egység minden pillérét szisztematikus támadás éri. Álláspontja szerint, miután a felvilágosodás hajnalán lebontották "az Isten-központú világot Európában", utána elkezdődött a nemzetek lebontása; a genderelmélet most zajló "szépelgő, jóemberkedő" támadása pedig a család ellen irányul.

Az online bemutatón Jacqueline Isaac, a Roads of Success szervezet alelnöke, Ewelina U. Ochab emberjogi aktivista, a Coalition for Genocide Response társalapítója, Matthew Hassan Kukah, a nigériai Sokoto egyházmegye püspöke és Mar Abrisz Juhana, Erbíl asszír püspöke is kifejtette álláspontját a keresztényüldözés témájában.

Forrás: MTI; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.