Pesti Srácok

Illegális számlagyárat számoltak fel Budapesten

null

A Budai Központi Kerületi Bíróság – nem végleges végzésében – egy hónapra elrendelte annak a három férfinak és három nőnek a letartóztatását, akiket bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. A bűnszervezet számlagyárat működtetett és több mint hatmilliárd forintnyi kárt okoztak a költségvetésnek.

A Fővárosi Törvényszék azt közölte szombaton, hogy az elkövetői kör egy hierarchikusan felépített, valós működést nem folytató gazdasági társaságból álló számlagyárat működtetett; az általuk nyújtott szolgáltatást igénybe vevő cégek részére valótlan tartalmú számlákat állítottak ki, amelyek alapján e szervezeteknek lehetőségük nyílt jogosulatlan áfalevonásokra. A valótlan tartalmú számlák alapján átutalt összegeket a bűnszervezet vezetőjének rendelkezése szerint az elkövetői kör továbbutalta a tényleges készpénzfelvétel helyére – külföldi bankszámlákra. A bűnszervezet vezetője ezért jogtalan anyagi haszonra tett szert, amelyet a társaival megosztott. A terheltek cselekményükkel több mint 6 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek – részletezték. A nyomozás folyamatban van, és az eljárás jelen szakaszában alappal lehet tartani attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén az ügyben érintett személyeket befolyásolnák, bizonyítékokat rejtenének el vagy semmisítenének meg – írták. Közölték azt is, hogy az elsőrendű gyanúsított büntetett előéletű, a terhére rótt bűncselekménnyel egy vele szemben hasonló bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt vált megalapozottan gyanúsíthatóvá.

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.