Pesti Srácok

Szánthó Miklós: akik szerint a Fudan a kommunizmust hozza el, azok ma is egy koalícióban ücsörögnek az MSZMP jogutódjával

null

Érdekes látni a kínai Fudan Egyetem budapesti campusa kapcsán a magyarországi baloldal hülyeség-vezérelt epeömléseit, hőbörgéseit – írta Facebook-bejegyzésében Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett. A szakember posztjában felhívta rá a figyelmet, hogy most azok félnek tőle, hogy a marxizmus-leninizmus beteszi lábát az országba, akik ma is egy koalícióban ücsörögnek a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódjával.

– írta Szánthó Miklós, és arra is felhívta a figyelmet, hogy egyébként most azok lettek egyszerre Kína-ellenesek, akik úton-útfélen elítélik a rasszizmus minden formáját. Az Alapjogokért Központ igazgatója felelevenítette, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként még azt mondta, nagyon pártolná a két ország közti felsőoktatási együttműködés erősítését. Szánthó Miklós kiemelte: a kritikák lényege talán úgy összegezhető, hogy a terv rossz, mert kínai és mert kommunista.

PestiSracok facebook image

– írta.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.