Pesti Srácok

Szijjártó a Szputnyikról: bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztunk (videó!)

Újabb szállítmány Szputnyik-vakcina érkezéséről számolt be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden hajnalban, a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Szijjártó Péter miniszter az újabb adag vakcina kapcsán azt hangoztatta, hogy szeretnék visszaadni az embereknek minél előbb a korábbi, normális életkörülményeket, ehhez pedig arra van szükség, hogy az európai szinten eddig is éllovas oltási ütemet tovább fokozzák, ehhez pedig oltóanyagokra van szükség.

– jelentette ki Szijjártó Péter, és közölte: a kormány teherszállító repülőgépe Moszkvából 480 ezer Szputnyikkal a fedélzetén érkezik Budapestre. A gép fedélzetén 200 ezer első komponensű oltóanyag van, amelynek a leszállításával Oroszország teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit az első komponensű oltások tekintetében.

PestiSracok facebook image

– emelte ki a miniszter. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a gépen van még 280 ezer második komponens; ezzel most már minden Magyarországon lévő első komponens utáni második komponens is megérkezett.

– jelentette ki. Szijjártó Péter elmondta még, hogy már csak egy 200 ezres orosz szállítás van hátra, amely néhány hét múlva érkezik majd. Ez a most beérkező 200 ezer első komponens második komponense lesz. A miniszter hangsúlyozta:

Forrás és kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.