Pesti Srácok

Ukrajna szerint már nyolcvanezer orosz katona van az ukrán határnál és a Krímben

Ukrajna szerint már nyolcvanezer orosz katona van az ukrán határnál és a Krímben

Oroszország negyvenezer katonát vont össze az ukrán határ mentén, és ugyanennyit az általa önkényesen elcsatolt Krím-félszigetre – jelentette ki Julija Mendel, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtótitkára egy vasárnap esti tévéműsorban ukrán híradások szerint. Az Ukrinform hírügynökség beszámolója szerint Mendel kiemelte, hogy az év kezdete óta már huszonhat ukrán katona halt meg a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban, míg a tűzszünet legutóbbi, tavaly júliusban történt életbe lépése után, a múlt év végéig öt katona esett el.

A tisztségviselő hangsúlyozta, hogy az ukrán fegyveres erők nem terveznek támadó műveletet a Donyec-medencében. Emlékeztetett arra, hogy az ilyen orosz jelentéseket Ruszlan Homcsak vezérkari főnök már korábban dezinformációnak és álhíreknek nevezte.

– fogalmazott a sajtótitkár. Leszögezte, hogy Ukrajna a konfliktus tárgyalásos rendezésére törekszik.

PestiSracok facebook image

Egy hétfői sajtónyilatkozatában Mendel elmondta még, hogy a válság március végi kiéleződése után Zelenszkij elnök megbeszélést kezdeményezett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, egyelőre azonban az ukrán elnöki iroda nem kapott választ az orosz féltől.

– fűzte hozzá Zelenszkij sajtótitkára.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.