Pesti Srácok

Völner Pál: Hiába hisztériázott a baloldal, az EU bírósága szerint megfelelő a magyar szabályozás

null
Völner Pál 2018.06.01. Fotó: Horváth Péter Gyula

Hiába hisztériázott a baloldal: az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka nem javasolta a Soros-szervezetek által is támadott, az igazságszolgáltatással kapcsolatos magyar szabályozás megváltoztatását – nyilatkozta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a bíróság főtanácsnokának indítványára reagálva csütörtökön az MTI-nek.

Völner Pál azt mondta: az Európai Unió Bíróságának észt főtanácsnoka, Priit Pikamäe a csütörtöki indítványában a bírói függetlenséggel kapcsolatos előzetes döntéshozatali ügyben megerősítette, hogy a büntetőeljárásban a tolmácsolásra vonatkozó magyar szabályozás megfelel az uniós jog által támasztott követelményeknek.

– tette hozzá. Elmondta: ennek megfelelően a főtanácsnok azt javasolta, hogy a bíróság tekintse elfogadhatatlannak és ne válaszolja meg a bírósági vezetők kinevezésére, a bírák illetményére, valamint a fegyelmi eljárásra vonatkozóan megfogalmazott kérdéseket.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a parlamenti államtitkár. Völner Pál szerint a bírói illetmények kapcsán érdemes kiemelni, hogy azok 2020-tól jelentős mértékben emelkedtek, és három év alatt összesen több mint 60 százalékos illetményemelésre kerül sor, valamint, hogy az illetményemelés figyelembe veszi a bírói és ügyészi illetmények azonos mértékének alapelvét.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még