Pesti Srácok

Bohár Dánielnek nem engedték, hogy megismerje a független újságírás rejtelmeit (VIDEÓ!)

null

A magát független, objektívnek tartó balliberális sajtónak üzent egy videóüzenetben Bohár Dániel kollégánk. Ebben arra kérte a szerkesztőségeket, hogy engedjenek be a nagybetűs újságírók világába más újságírókat is, hogy betekintést nyerhessenek a független újságírás mély bugyraiba, valamint tegyék lehetővé, hogy ezek az úgynevezett nagybetűs újságírók nyilatkozhassanak. Ugyanis négyből négy független, objektív szerkesztőséget látogatott meg Bohár Dániel annak érdekébe, hogy saját szemével lássa, hogyan dolgoznak a szakma „nagyjai”, de sehol sem fogadták. Úgy tűnik a titkot megtartják maguknak.

Bohár Dániel elsőként a Central Médiacsoport irodájához látogatott el, ez az a cég, amihez az erősen kormánykritikus 24.hu is tartozik. Célja ezzel az volt, hogy szemügyre vegye, hogyan működik egy független-objektív szerkesztőség, de mivel nem volt előre leegyeztetve a látogatás, nem engedték fel a szakma nagybetűs képviselői közé. Nem adta fel és a HVG, szintén kormánybarátisággal nem vádolható lap szerkesztőségéhez ment kollégánk, de itt sem látták szívesen. Majd az átláthatóság királyai, a 444.hu felé vette az irányt Bohár Dániel, de ott még a kaputelefonra sem reagáltak. Végezetül a Telex szerkesztősége következett, ahol bemutatkozását követően elég gyorsan lerázták.

Mivel egyik független szerkesztőség sem volt hajlandó szóba állni a Pesti TV munkatársával, magától kell rájönnie, hogyan zajlik az élet a szakma nagyjainál, a recept ugyanis úgy tűnik titkos.

PestiSracok facebook image

Kép: videókivágás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.