Pesti Srácok

Részben beismerték bűnösségüket a Ráday utcai kollégium felgyújtásával vádolt fiúk

Részben beismerték bűnösségüket a Ráday utcai kollégium felgyújtásával vádolt fiúk

Részben beismerték bűnösségüket a budapesti Ráday utcai kollégium felgyújtása miatt megvádolt fiatalok a Fővárosi Törvényszéken kedden tartott előkészítő ülésen – tájékoztatta a bíróság sajtóosztálya az MTI-t.

A tűzben egy ember meghalt és több milliárd forintos kár keletezett. A vád szerint a két, akkor 15 éves fiú és 16 éves társuk 2019. január 23-án együtt töltötte az időt, az elsőrendű vádlott pedig felvetette, hogy gyújtsanak fel valamit. Egy kisboltban közösen vettek acetont az égés gyorsítására, majd a harmadrendű vádlott javaslatára elhatározták, hogy a ferencvárosi kollégium ajtajának támasztott matracot gyújtják fel. Volt helyismeretük, tudták, hogy az épület lakott. Este fél kilenckor az elsőrendű vádlott két társa közreműködésével meggyújtotta a matracot, majd elfutottak. A tűz gyorsan átterjedt az egész épületre, a kollégium egyik lakója rossz felé menekült, forró levegőt lélegzett be és életét vesztette. A kollégiumból 90, a mellette lévő társasházból 50 embernek kellett kimenekülnie. A kár több mint 4 milliárd forint: a tűz miatt a kollégium épületét el kellett bontani, a bontás költsége csaknem 220 millió forint volt, az újraépítésé pedig csaknem 4 milliárd. A kollégiumi szobák berendezésében több mint 40 millió forint kár keletkezett, a diákotthon lakóit pedig 15 millió forintot meghaladó kár érte.

Az ügyészség halált előidéző közveszély okozásával vádolja a három fiatalt. Az előkészítő ülésen az elsőrendű vádlott annyiban ismerte el bűnösségét, hogy a matracot meggyújtotta, a másodrendű vádlott pedig annyiban, hogy az öngyújtót átadta az elsőrendű vádlottnak. A harmadrendű vádlott a vádirattal egyezően ismerte el bűnösségét, de a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le – írták. Mindhárom vádlott kifejezte sajnálatát amiatt, hogy a tűz miatt meghalt egy ember. A vád, a védelem és a sértetti képviselő előadta bizonyítási indítványait, majd a bíróság tárgyalásra utalta a ügyet. Az eljárás szeptember 22-én vádlottak és tanúk meghallgatásával folytatódik – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.