Pesti Srácok

A WHO hitelesítette a második kínai vakcinát is, a Sinovacot

A WHO hitelesítette a második kínai vakcinát is, a Sinovacot

Hitelesítette a koronavírus elleni második kínai vakcinát, a pekingi Sinovac Biotech gyógyszergyár által kifejlesztett védőoltást az Egészségügyi Világszervezet (WHO), lehetővé téve ezzel annak sürgősségi felhasználását, ami elsősorban a fejlődő országok számára jelenthet újabb segítséget. A WHO sürgősségi listája útmutató a nemzeti gyógyszerfelügyeleti hatóságok számára a termék hatásosságát illetően. A listára való felvétel egyben lehetővé teszi a kis és mérsékelt jövedelmű országok vakcinával való ellátására a WHO által létrehozott Covax program keretében történő felhasználást is. A Covax súlyos ellátási gondokkal küzd, miután India a saját súlyos járványa miatt felfüggesztette az exportot.

A WHO független szakértői bizottsága közleményében tudatta, hogy a tizennyolc év felettiek számára ajánlja a vakcinát, két adagban, két-négy hetes intervallummal a két oltás között. A WHO technikai tanácsadó csoportja, amely május 5-én kezdte meg a vakcina vizsgálatát, azután döntött így, hogy felülvizsgálta a Sinovac biztonságosságával és hatásosságával, valamint a gyógyszergyár gyártási eljárásaival kapcsolatos legfrissebb adatokat. A Sinovac a második kínai védőoltás, amely felkerült a WHO által hitelesített Covid-19 elleni védőoltások listájára, miután május 7-én hitelesítették a Sinopharm vakcináját. Egy harmadik kínai védőoltást, a CanSino Biologics által kifejlesztett vakcinát is benyújtottak hitelesítésre az ENSZ egészségügyi szervezetéhez, de a WHO felülvizsgálatának időpontját nem közölték.

A Sinovac közölte, hogy eddig több mint hatszázmillió adag védőoltást biztosítottak otthoni, illetve a világ több országában történő felhasználásra, ebből május végéig több mint négyszázharminc millió adagot be is adtak. A WHO Stratégiai Tanácsadó Szakértő Csoportja korábban közölte, hogy a vakcina hatásossága a klinikai kísérletek több országban elvégzett III. fázisának eredményei alapján ötvenegyről nyolcvannégyre emelkedett. A WHO szerint a Sinovac hatásossága ötvenhét százalékos a tünetes megbetegedések megakadályozásában, de száz százalékos a betegség súlyos formáinak és a kórházi ápolásra szorulásnak a megelőzésében.

A hatásosságot a hatvan év feletti korosztály esetében nem vizsgálták. Az indonéz egészségügy-minisztérium május 12-én jelentette be, hogy százhúszezer egészségügyi dolgozó körében, akik megkapták a védőoltást, kilencvennégy százalékban akadályozta a vakcina a tünetes megbetegedés kialakulását. Előzetes becslésében a SAGE arra következtetésre jutott, hogy az oltás hatásos volt a Covid-19-betegség megelőzésében a hatvan év feletti korosztályban, de hiányoztak az adatok egyes komoly mellékhatások kapcsán. A SAGE bizonyítékokat sorolt fel arra vonatkozóan, hogy hiányosságok mutatkoztak a terhesség alatti biztonságosság, illetve a biztonságosság és a klinikai védelem kapcsán más felnőtt korcsoportoknál. A tagállamoknak a felhasználásra, illetve az adagolásra vonatkozó irányelveket kidolgozó SAGE májusban vizsgálta felül a Sinovac klinikai adatait.

PestiSracok facebook image

Kína mind a Sinopharm, mind a Sinovac oltásokból több százmillió adagot biztosított otthoni felhasználásra, és exportált külföldre, elsősorban Latin-Amerikába, Ázsiába és Afrikába, összesen huszonkét országba és régióba. Ennek ez elölt vírus alapú szérumnak könnyű a tárolása, így könnyen kezelhető és elsősorban olyan országok igényeihez szabták, amelyeknek kevés forrás áll a rendelkezésükre - írta a WHO. Korábban a világszervezet a Moderna, a Pfizer/BioNTech, az AstraZeneca/Oxford Indiában és Dél-Koreában gyártott vakcináját, illetve a Johnson and Johnson amerikai gyógyszergyár Janssen nevű védőoltását hitelesítette.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA/Jerome Favre

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.