Pesti Srácok

Bécsben hatalmas tömeg alakult ki az egyik legnagyobb oltópontnál

Bécsben hatalmas tömeg alakult ki az egyik legnagyobb oltópontnál

Bécsben hatalmas tumultus alakult ki a főváros legnagyobb, az Austria Centerben kialakított oltópontjánál vasárnap. Az oltópontnál hosszú sorokban álltak az emberek, ami a hatóságok szerint egyrészt az országba érkezett újabb vakcinamennyiséggel, másrészt az emberek megnövekedett oltási hajlandóságával magyarázható.

Feltételezések szerint az is hozzájárult az oltási kedv növekedéséhez, hogy mind az éttermeket, mind a kulturális és sportrendezvényeket csak a beoltottak, a betegségen átesettek, illetve a negatív koronavírus teszttel rendelkezők látogathatják. Ausztriában közelít a négymillióhoz azoknak a száma, akik már legalább az első adag vakcinát megkapták; ez az oltható lakosság 49 százaléka. A teljes immunitással, vagyis két oltással rendelkezők száma 1 millió 800 ezer; ez lakosságarányosan 23 százaléknak felel meg. Sebastian Kurz szombaton kapta meg az első oltását, és ahogy azt előzetesen jelezte, az AstraZeneca vakcinájával oltatta be magát. Ahogy a kancellár fogalmazott:

A járványügyi mutatók is pozitív tendenciát mutatnak. Az elmúlt 24 órában 362 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 646 800 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 420, az intenzív kezelésre szorulók 140-en vannak. A fertőzés okozta betegség (Covid-19) szövődményeibe az elmúlt napon hárman haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 10 639-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 630 942.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.