Pesti Srácok

Csütörtöktől három éjszakára lezárják a Budai alsó rakpart egy szakaszát

Csütörtöktől három éjszakára lezárják a Budai alsó rakpart egy szakaszát

A Lánchíd-felújítás előkészítésének részeként függesztett állványzatot építenek, emiatt csütörtök, péntek és szombat éjszaka lezárják a Budai alsó rakpartot a Döbrentei tér és a Halász utca között – közölte szerdán a Budapesti Közlekedési Központ.

A BKK közölte: folyamatosan és ütemezetten épül a Lánchíd függesztett állványzata, a pesti nyílásnál lévőt kedden üzembe helyezték, és már szerelik a budai hídnyílás függesztett állványzatát is. Az állvány a Budai alsó rakpartot érintő szakaszát június 3. és 5. között állítja össze a kivitelező A-Híd Zrt., így a Döbrentei tér (Erzsébet híd) és a Halász utca között csütörtök, péntek és szombat 22 órától hajnali 6 óráig lezárásra kell számítani. Erre azért van szükség, mert az útpálya fölött biztonságosan állványt építeni csak úgy lehet, ha ott közben nem közlekedik senki. Azért, hogy a kivitelezési munkák ideje alatt csak a legszükségesebb mértékben kelljen korlátozni a forgalmat, az állványzat ezen a szakaszon nem érhet lejjebb a hídszerkezet alsó síkjánál. Az úgynevezett munkaszintet úgy kell kialakítani, hogy teljesen zárt legyen, és így a felújítás alatt semmi se eshessen az útra. A teljes alsó függesztett állványzat építése április közepén kezdődött, és a Lánchíd június 16-ai lezárására fejeződik be, a felülete 6550 négyzetméter lesz. A mintegy 105 tonnányi alumíniumszerkezetet, valamint a többi tartozékot is kézzel kellett a helyére vinni és beszerelni – olvasható a BKK közleményében.

Emlékeztettek, hogy az A-Híd Zrt. április 16-án vette át a teljes munkaterületet. Ezzel egy időben a pesti oldalon lezárták a gyalogos-aluljárót, a budait ugyanakkor június 16-áig nyitva tartják, és addig a közúti forgalom zavartalan, így a 16-os és a 105-ös nappali, valamint a 916-os és a 990-es éjszakai autóbuszjáratok is közlekednek a Lánchídon. A Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – ingyenesen lehet utazni a híd teljes lezárásáig. A közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza majd a hídpályát, a gyalogos járdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak. A kivitelezési munkák előreláthatóan 2023 augusztusában fejeződnek be, ezután kezdődhet a műszaki átadás-átvételi eljárás. A cél, hogy a felújított Lánchidat Budapest a 150. születésnapjára átadják – közölte a BKK.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.