Pesti Srácok

Az MSZP a GVH-hoz fordul a drága balatoni strandolás miatt

Az MSZP a GVH-hoz fordul a drága balatoni strandolás miatt

Az MSZP a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordul a drága balatoni strandolás miatt – közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön. Molnár Zsolt – aki az MSZP pártigazgatója is – a szocialisták Facebook-oldalán a balatonfüredi Esterházy-strand elől közvetített online sajtótájékoztatón azt kifogásolta, hogy ott 1700 forintba kerül egy felnőtt belépő. Ráadásul a belépőt kétszer is meg kell fizetni, hiszen a strand előtti parkolóban óránként háromszáz forintba kerül a parkolás – tette hozzá. Jelezte: a jövő héten a GVH előtt lesz az ezzel kapcsolatos beadványuk.

Az MSZP azt a 99 százalékot képviseli, akik nem szeretnék, hogy szögesdrót és kerítés legyen a szabad vizeknél, akik nem szeretnék, hogy a mostani hatalom és az ingatlanbefektetők feléljék a lehetőségeket a jövő nemzedékek elől. Lukoczki Károly, az MSZP–Párbeszéd Budapest 14-es választókerületének (X. és XVII. kerület) előválasztási képviselőjelöltje is azt hangoztatta: mindent megtesznek azért, hogy a Balaton és a természetes vizek ne csak a kiváltságosoké legyenek, hanem mindenkié. Vajda Zoltán, az MSZP–Párbeszéd Budapest 13-as választókerületének előválasztási képviselőjelöltje fenntartható turizmust szorgalmazott. Szerinte a térség idegenforgalma jelenleg arra koncentrál, hogy a vendégtől minél több pénzt elszedjenek, bármi áron, fittyet hányva a környezetre. Hozzátette: az így okozott károkat mindenki fizeti, ezért jó lenne, ha mindenki megengedhetné magának, hogy évente legalább egyszer hosszabban kipihenhesse magát.

– közölte Vajda Zoltán.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.