Pesti Srácok

Budapesten, a Hősök terén fog misézni Ferenc pápa szeptember 12-én

Budapesten, a Hősök terén fog misézni Ferenc pápa szeptember 12-én

Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja Budapesten. A katolikus hívek közössége nagy örömmel és szeretettel várja Ferenc pápát – így kommentálta a pápa bejelentését Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik. Hozzátette, hogy szeptember 12. és 15. között pásztori látogatást tesz Szlovákiában. Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), a pandémia miatt az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A zárómisét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

– így kommentálta a pápa bejelentését Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. Erdő Péter úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A bíboros hozzátette: nagy jelentősége van annak, hogy Ferenc pápa személyesen vesz részt a záró misén, hiszen az Eucharisztikus Kongresszusokon általában pápai legátus képviseli az egyházfőt. Így volt ez a legutóbbi kongresszuson, a Fülöp-szigeteki Cebuban is, ahova Ferenc pápa videoüzenetet küldött. Utoljára 21 évvel ezelőtt II. János Pál pápa vett részt a világeseményen, amelyet akkor Rómában rendeztek meg. Magyarországon 25 éve, 1996-ban volt legutóbb pápalátogatás, II. János Pál pápa akkor Pannonhalmára és Győrbe látogatott el.

A 2020 őszéről elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Giuseppe Lami

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.