Pesti Srácok

Két újabb gyulladáscsökkentővel bővült Covid-19 kezelésére alkalmas gyógyszerek listája

Két újabb gyulladáscsökkentővel bővült Covid-19 kezelésére alkalmas gyógyszerek listája

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két újabb gyulladáscsökkentővel bővítette a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenvedők kezelésére alkalmas gyógyszerek listáját. A genfi székhelyű szervezet a tocilizumab és sarilumab nevű készítményeket is javasolja gyógyításra a kedd éjszaka megjelent ajánlásában. Mindkét szer IL-6 receptor-blokkoló, és eredetileg reumatoid artritisz kezelésére fejlesztették ki.

A WHO szerint ezek a készítmények életmentők lehetnek a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek esetében. Több mint tízezer beteg bevonásával készített 27 klinikai tanulmány azt mutatta, hogy a súlyos betegek esetében tizenhárom százalékkal csökken az elhalálozás kockázata, illetve 28 százalékkal annak a kockázata, hogy a beteg mesterséges lélegeztetésre szorul. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint ezek a gyógyszerek reményt jelentenek a súlyos és válságos állapotban lévő betegek számára. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az IL-6 receptor-blokkolók továbbra is hozzáférhetetlenek és megfizethetetlenek a világ túlnyomó részének. Felszólította a gyógyszergyártó cégeket, hogy csökkentsék e drága gyógyszerek árát, és lássák el velük az oltáshiányban szenvedő szegényebb országokat, és minél több országnak engedélyezzék a készítmények gyártását. A dpa hírügynökség emlékeztet arra, hogy tavaly szeptemberben a WHO szteroidok alkalmazását javasolta gyulladáscsökkentésre súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek esetében, a szélsőséges immunválasz megfékezésére.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."