Pesti Srácok

Magyarország jól halad a klímavédelmi célok megvalósításában

Magyarország jól halad a klímavédelmi célok megvalósításában

A koronavírus-járvány ellenére Magyarország jól halad a klíma- és környezetvédelmi akciótervben foglaltak megvalósításában – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára Szegeden.

Steiner Attila – aki a rendezvényen átadta a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megye Fejlesztéséért Nonprofit Kft. által vásárolt három elektromos autót – közölte: 2020 nyarán iktatták törvénybe, hogy 2050-re Magyarország klímasemleges lesz; tavaly februárban meghirdették a klíma- és környezetvédelmi akciótervet is. Utóbbi egyik fontos célja, hogy az összes emisszió mintegy ötödéért felelős közlekedési szektort zöldebbé tegyék. 2016 óta 20 milliárd forinttal támogatták a tisztán elektromos hajtású járművek beszerzését, aminek köszönhetően idén januárban már több mint 25 ezer zöld rendszámú autó futott az utakon – fejtette ki.

– mondta. Az államtitkár közölte: a Volánbusz 100 elektromos autóbusz beszerzésére írt ki tendert, amelynek eredménye év végén, jövő év elején már látható az utakon. A minisztérium továbbá minden hónap elején fogja támogatni az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését is.

PestiSracok facebook image

Emlékeztetett: idén július 1-től betiltották az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalát; 2022-től a 25 ezer lakosnál nagyobb városokban csak e-buszok közlekedhetnek; és 2025-ig a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátású Mátrai Erőmű technológiai átalakítása is megvalósul. Steiner Attila elmondta, hogy már több mint egymillió fát ültettek, de folytatják a fásítást: szeretnék, ha 2030-ra az ország területének 27 százalékát erdő borítaná.

– közölte. A politikus elmondta, hogy az akciótervhez piaci forrásokat is igénybe vesznek; eddig háromszor bocsátottak ki úgynevezett zöld kötvényt, a legutóbbin, április 22-én hétszeres volt a túljelentkezés, így folytatják a programot.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Szeged városával együttműködve szeretne a Belvedere-palotával szemközti területen egy elektromos autótöltőt létesíteni, ahol az önkormányzathoz e-autóval érkezők az ügyintézés ideje alatt díjmentesen tölthetnék a járműveiket – mondta a rendezvényen Gémes László, a megyei önkormányzat elnöke. Felidézte, hogy az önkormányzat 30 millió forintos uniós támogatásból már kidolgozta a klímastratégiáját, egyszer használatos műanyagokat eddig sem használtak, szelektíven gyűjtötték a hulladékot, és számos fiataloknak szóló, szemléletformáló programot valósítottak meg a klímavédelem érdekében.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.