Pesti Srácok

Marad a bírság a Pikó-féle közétkeztetési ügyben

null

A Fővárosi Törvényszék határozatának értelmében a Józsefvárosi Önkormányzat mind a hat jogsértési ügyében jogosnak ítélték a közétkeztetéssel kapcsolatos perben kiszabott bírság mértékét. A Közbeszerzési Döntőbizottság a megismételt eljárásban is ötvenmillió forintos bírságot szabott ki, amit meg is kell fizetni.

A Közbeszerzési Döntőbizottság július 9-i határozatában kimondta, hogy a korábban kiszabott bírság mértékét fenntartja, hiszen mind a 6 jogsértés olyan súlyos volt, hogy semmiképpen nem indokolt a csökkentés. Mint ismert, a közétkeztetési szerződést a józsefvárosi önkormányzat felmondta, és rendkívüli sürgősségre hivatkozva szerződést kötött egy másik szolgáltatóval. Mivel a rendkívüli sürgősség nem volt indokolt, a Közbeszerzési Hatóság – mint minden ilyen esetben – jogorvoslati eljárást indított. A Közbeszerzési Döntőbizottság elé került az ügy, ahol megállapították a jogsértést: kimondták a szerződés semmisségét, és bírságot szabtak ki. Eszerint a közétkeztetési szerződés közérdekű, de semmiképpen nem tekinthető olyan kiemelkedő fontosságúnak, amely egy törvénysértő szerződés fenntartását indokolná. Ugyanakkor az önkormányzat törvényben rögzített közfeladata az ellátás biztosítása. Egy korábbi szerződés felbontása nem előre nem látható, rendkívüli esemény – alaptalan volt erre hivatkoznia a kerületvezetésnek. Mindezek ellenére az önkormányzat megtámadta ezt a határozatot, ám a Fővárosi Törvényszék nem vitatta a Döntőbizottság által korábban megállapított, a közbeszerzési törvénybe ütköző 6 jogsértést. Új eljárás lefolytatására csak a bírság mértékének és a szerződés semmisségének indokolása tekintetében kötelezte a Döntőbizottságot az ítélet. A Közbeszerzési Döntőbizottság július 9-i határozatában kimondta – összhangban a Törvényszék korábbi döntésével –, hogy a bírság mérséklését nem tartja indokoltnak. Így a korábban már kiszabott ötvenmilliós bírságot – minden korábbi sajtóhíreszteléssel ellentétben – a Józsefvárosi Önkormányzatnak meg kell fizetnie. A szóban forgó szerződés 2020. november 20-án megszűnt, éppen ezért a határozat nem érinti a jelenlegi közétkeztetés biztosítását.

Forrás:Közbeszerzési Döntőbizottság Sajtóközleménye; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.