Pesti Srácok

Így téveszti meg Rónai Egon a nézőket, még akkor is, ha Nagy Ervin állja a sarat

null

Szürreális vita zajlott az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Rónai Egon – kilépve „pártatlan és objektív” szerepéből – jó öt percig vitázott az egyik vendéggel, Nagy Ervinnel, a XXI. Század Intézet elemzőjével. Az egyáltalán nem szokatlan helyzetben volt egy pont, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Miután Böcskei Balázs vitapartner kifogyott az érvekből, Rónai Egon, mint műsorvezető vette át az „ellenzéki elemző” szerepét. A néző úgy érezte, hogy Böcskei Balázs már el is hagyta a stúdiót. Az ATV sztárújságírója eljutott a „nem–de” dedós vitaszintre, majd ordasat hazudott Kálmán Olgáról. Utóbbival elérte azt, hogy megtévessze a nézőt és hiteltelenítse Nagy Ervin érveit. A független-objektív médiamunka új gyöngyszemét mutatjuk be.

A műsorban Rónai Egon többször is megkérdőjelezte, hogy Stummer János és Kálmán Olga feljelentést tett volna az úgynevezett Pegasus álmegfigyelési ügy kapcsán. (Ez fontos része az érvelésnek!) Nos, Kálmán Olga – a műsorvezető álláspontjával szemben – július 20-án tényleg feljelentést tett, ami a közösségi oldalán is megjelent; ez a beszélgetés előtt mindenki számára ismert volt. Rónai mégis hazudott erről – megtévesztve ezzel a nézőket. Augusztus 4-én a DK üdvöskéje ezt megtámogatta egy feljelentés-kiegészítéssel. (Megjegyzés: ez öngól, mert így nem lehet vizsgálóbizottságot összehívni – erre hívta fel Nagy Ervin a nézők figyelmét.) Az ügy pikantériája, hogy Kálmán Olga egykori ATV-s kolléga... Tényleg jó távol kerültek egymástól! Vagy mégsem?

De lássuk az ominózus részt (9:36-10:10):

PestiSracok facebook image

Tehát: az ellenzék parlamenti vizsgálóbizottságot akar felállítani az álmegfigyelési ügyben, de nem tud, mert feljelentést tett Kálmán Olga, a jogszabályok szerint pedig folyamatban lévő eljárásban nem lehet vizsgálóbizottságot felállítani.

Vajon Kálmán Olga a Fidesz ügynöke, vagy csak ennyire ostoba?

És akkor mutassuk be Kálmán Olga feljelentését és feljelentés-kiegészítését. Ez már ismert volt a beszélgetés előtt, Rónai Egon mégis megkérdőjelezte, megtévesztve hazudva ezzel a nézőnek.

A szürreális vitát nem mellékesen ilyen és ehhez hasonló részek jellemezték (6:02-6:54):

Ha az ATV „vitát” szervez és Rónai Egon „független-objektív” műsorvezetőként moderálja irányítja a műsort, bizony el kell gondolkodni azon, hogy van-e értelme részt venni mindebben. Mindenesetre Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője, lapunk egyik szerzője állta a sarat. Innen is gratulálunk Neki!

Forrás: ATV/PS; Vezető kép: ATV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.