Pesti Srácok

Konkoly Zsófiáé az első magyar érem a tokiói paralimpián

null

Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett 400 méteres gyorsúszásban a tokiói paralimpián. A fiatal pécsi úszó elégedett az eredménnyel, úgy nyilatkozott: a hajrába beleadtam a szívemet, szinte csak az vitt előre.

Az S9-es kategória idei Európa-bajnoka megnyerte délelőtt az előfutamát és 4:44.74 perccel, a legjobb idővel jutott az esti döntőbe.

A 19 éves pécsi úszó – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – a fináléban is remekül versenyzett, és végül csak centimétereken múlt, hogy nem sikerült győznie. Száz és kétszáz méternél a negyedik helyen fordult, 250-nél azonban már a második helyen haladt a rajttól végig vezető ausztrál Lakeisha Patterson mögött. A táv hátralévő részében óriásit hajrázott, egyre jobban megközelítette a fáradó riválist, de végül nem sikerült utolérnie, mindössze nyolc századmásodperces hátránnyal a második helyen végzett.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozott Konkoly Zsófia.

– tette hozzá. Elárulta még, hogy bár az előfutam végül sima lett, előtte izgult, milyen időt tud majd úszni, mert korábban sérült volt a bokája, amit két-három hetet pihentetni kellett. A döntőben meg azért izgult, hogy minél előbb tudjon végezni.

Ugyanebben a számban a még csak 15 esztendős Payer Kata 5:23.14 perccel hetedik lett abban az előfutamban, amelyben csapattársa is úszott, és összesítésben a 14. helyen zárt.

Konkoly Zsófia a magyar küldöttség első érmét nyerte Tokióban. A szerdai versenynapon még egy magyar volt érdekelt az úszódöntőkben, Adámi Zsanett 100 méter háton, az S2-es kategóriában. A 26 éves versenyző előfutamában egy ellenfelét megelőzve negyedik lett 3:09.16-tal, ezzel biztosította helyét a nyolcas fináléban. A merev ízületekkel született magyar parasportoló a döntőben is egy vetélytársát tudta maga mögé utasítani, ezzel a hetedik helyen végzett. A számot a címvédő, világbajnok és világcsúcstartó szingapúri Jip Pin-hsziu nyerte.

Forrás: MTI; Fotó: olimpia.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.