Pesti Srácok

Kovács Zoltán csattanós viszontválaszt adott a balliberálisok támadására

Kovács Zoltán államtitkár újabb remek viszontválaszt adott az ellenzéki politikusok alantas támadására. Szél Bernadett ufóhívő alufóliasisakos propagandistaként jellemezte ugyanis a politikust, aki Mesterházy Attila gondolatait sem hagyta szó nélkül a gyermekvédelmi törvény miatt. De a BBC riportere sem érezhette túl jól magát azután, hogy Kovács Zoltán markáns kiállásával lehengerlő interjúban fejtette ki, hogy a kormány a magyar emberek véleményét tartja elsődlegesnek és irányadónak, nem pedig azt, amit más országok mondanak.

"Szél Bernadett képviselő asszony szerint ufóhívő alufóliasisakos propagandista vagyok, amiért szerintem Lewis Hamilton és Sebastian Vettel megszólalásai a gyermekvédelmi törvény kapcsán alaptalanok, és jól példázzák, hogy hogyan is működik a Magyarországgal szemben évek óta lejárató kampányt folytató hálózat."- fogalmazott Kovács Zoltán közösségi oldalán. Hozzátette: Mesterházy Attila képviselő úr pedig arra a következtetésre jutott Lewis Hamilton megnyilvánulásából, hogy „az Orbán-kormány leváltására szavaz.” Közösségi oldalán kifejtette:

Kovács Zoltán hozzátette:

PestiSracok facebook image

Az államtitkár kitért arra is, hogy "elképzelhető, hogy a sportolók csak saját értékeik mellett állnak ki. Ugyanakkor ezt némileg megkérdőjelezni látszik, hogy a Bahrain-i nagydíjon ez még közel se volt ennyire fontos ügy. Mindenesetre izgatottan várjuk a decemberi Szaúd-arábiai Nagydíjat"- fogalmazott.

A BBC nem adja fel, most Kovács Zoltánt akarta pellengérre állítani - nem jött össze nekik

A gyermekvédelem és a családvédelem mindig is az Orbán-kormány politikájának középpontjában állt – jelentette ki Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a BBC egyik műsorában. Az államtitkárt többek között a gyermekvédelmi népszavazásról kérdezte Emily Maitlis, a csatorna riporternője. Az államtitkár ebben arról is írt, hogy csupán a nemzetközi média és néhány LMBTQ-csoport az, amelyik fenyegetésként tekint a népszavazási kezdeményezésre és az új gyermekvédelmi intézkedésekre.

– szögezte le az államtitkár. Hozzátette,

– húzta alá Kovács Zoltán.

Forrás/Fotó: Kovács Zoltán Facebook-oldala

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.