Pesti Srácok

Merkel az afganisztáni helyzetről: Az utóbbi hetek fejleményei szörnyűségesek és keserűek

null

A nemzetközi közösség Afganisztánban tevékenykedő tagjainak mindegyike alábecsülte a csapataik kivonulása révén beinduló folyamatok sebességét, azonban az utóbbi csaknem húsz év munkája a tálib hatalomátvétel ellenére nem volt hiábavaló – mondta Angela Merkel német kancellár szerdán, a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A kancellár a hadsereg (Bundeswehr) afganisztáni embermentő műveletéhez szükséges parlamenti felhatalmazás megadására összehívott rendkívüli ülésen kiemelte: mindenki tudta, hogy a kivonulás után nehéz helyzet alakul ki és a tálibok megpróbálnak majd előretörni, de senki sem számított arra a lélegzetelállító sebességre, amellyel az afgán kormányerők meghátrálnak előttük.

– jegyezte meg Angela Merkel.

PestiSracok facebook image

– mondta a kancellár, példaként említve, hogy a gyermekhaladóság húsz év alatt 50 százalékkal csökkent, a tíz évvel korábbi 20 százalékkal szemben már a lakosság csaknem 70 százaléka jut hozzá lakóhelyén vezetékes ivóvízhez, és a tíz évvel korábbi alig 10 százalék után az afgánok több mint 90 százaléka fér hozzá az áramellátáshoz.

– mondta Angela Merkel.

– fejtette ki a német kancellár, aki kiemelte: a tárgyalások legfőbb közvetlen célja, hogy a katonai mentő műveletek befejezése után is legyen lehetőség megsegíteni a védelemre, támogatásra szoruló embereket.

A német kormány augusztus közepén indított katonai műveletet a Kabulban rekedt németek, valamint a Bundeswehr, a segélyszervezetek és más német szervezetek afgán munkatársai és családjuk evakuálására. Tízezer embert akarnak kijuttatni az országból. A művelet központja a kabuli reptér, ahonnan a Bundeswehr egységei az üzbegisztáni fővárosba, Taskentbe menekítik őket. Onnan charterjáratokkal szállítják tovább az embereket Németországba. Ez a Bundeswehr történetének legnagyobb szabású evakuációs művelete. Angela Merkel parlamenti beszédében ismertette, hogy több mint 4600 embert menekítettek ki. Majdnem minden második nő, és nemcsak német és afgán állampolgárok vannak közöttük, hanem emberek további 43 országból – mondta. A Bundeswehr a Bundestag ellenőrzése alá tartozik, műveleteihez parlamenti felhatalmazás szükséges. Az afganisztáni mentőakció engedélyezésére a tálib hatalomátvétel miatt nem volt idő, ezért a Bundestag utólag ad felhatalmazást a küldetésre. A rendkívüli ülésen megvitatják a kormány javaslatát – miszerint a Bundeswehr legfeljebb 600 katonát mozgósíthat a legkésőbb szeptember végén lezárandó művelethez –, majd név szerinti szavazást tartanak róla.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még