Pesti Srácok

Varga Judit: visszautasítjuk az Európai Bizottság nyomásgyakorlását

Varga Judit: visszautasítjuk az Európai Bizottság nyomásgyakorlását

Varga Judit közösségi oldalán reagált a gyermekvédelmi törvény kapcsán hazánkat érő legújabb támadássorozatra. Az igazságügyi miniszter bejegyzésében elutasította az Európai Bizottság nyomásgyakorlását, és kitért arra is, hogy a jogállamisági jelentés forrásai ezúttal is egyoldalúak és politikailag elfogultak, kettős mércét tükröznek Magyarországgal szemben.

– közölte Varga Judit a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben, hozzátéve: eddig is sok vitája volt Magyarországnak a brüsszeli intézményekkel, a korábbi konfliktusokat lezárták, a kérdésekre korrekten válaszoltak, eloszlatták az aggodalmakat és mindig betartották az alapító szerződésekben foglaltakat.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a legújabb uniós támadások kapcsán a politikus. Varga Judit kiemelte, hogy a nemtelen vádakra és a Bizottság legújabb jogállamisági jelentésére a magyar kormány frissen kiadott határozatban válaszolt.

– tette hozzá. A miniszter rámutatott: azt várják el Magyarország független alkotmányos szerveitől, hogy egyes konkrét ügyekben a Bizottság által kívánatosnak tartott döntéseket hozzanak mind a tényekre, mind pedig a szabályozásra tekintet nélkül. Ez az Európai Bizottság részéről hatalommal való visszaélést jelent.

– hangsúlyozta Varga Judit, aki elutasítja a megalapozatlan és politikailag motivált aggodalmakat a magyarországi korrupcióellenes fellépéssel kapcsolatban, mert Magyarországon európai összehasonlításban is kiemelkedő, részletes antikorrupciós stratégia, hatékony bejelentővédelmi rendszer és szigorú büntetőjogi szabályok érvényesülnek. A miniszter arról is szólt, hogy a Bizottság értékelésével ellentétben Magyarországon valódi pluralizmus érvényesül a médiában: a baloldali és liberális médiacsatornák által nagymértékben uralt nyugat-európai médiakörnyezettel ellentétben a magyar viszonyok kiegyensúlyozottabbak, mivel minden politikai nézet és irányzat eljuthat a nyilvánossághoz.

– tette hozzá. Az Európai Bizottság 2021-es jogállamisági jelentéséről a miniszter úgy szólt: megint csak a politikai nyomásgyakorlás eszköze, amely nem ad objektív és megalapozott képet a jogállamisági helyzetről sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamaiban, így ez a jelentés nem képezheti alapját további uniós mechanizmusoknak vagy eljárásoknak.

– jelentette ki Varga Judit, aki az európai intézményekkel és tagállamokkal több nyelven ismertette a magyar kormány álláspontját a hazánkat ért politikai támadással kapcsolatban.

Forrás/fotó: Facebook

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.