Pesti Srácok

Vissza fogunk küldeni – üzeni a migránsoknak egy brit kormányzati weboldal, amit segítő oldalnak álcáztak

Vissza fogunk küldeni – üzeni a migránsoknak egy brit kormányzati weboldal, amit segítő oldalnak álcáztak

Kifejezetten az illegális bevándorlók számára hozott létre egy weboldalt a brit kormány. Johnsonék azonban úgy tűnik tanulhattak valamit a Brexit után, ugyanis nem a Nyugaton szokványos segítőkész, üdvözlő portálról van szó. Az On The Move elnevezésű portál inkább eltántorítja a bevándorlókat olyan üzenetekkel mint: "vissza fogunk küldeni", vagy "nem bújhatsz el". Sajnos a The Independent tényfeltáró cikket írt az ügyben, így hamar elterjedt a migránsok között, hogy ne bízzanak meg az oldalban.

A The Independent állítása szerint a belügyi tárca egy On The Move nevű, megtévesztésre szánt szervezetet hozott létre, amely "az úton lévő migránsokat hivatott ingyenes, megbízható és fontos információkkal ellátni". A szervezet honlapjának elérhetőségeit egy, a közösségi médiában folytatott, öt hónap alatt huszonháromezer angol fontot felemésztő kampány során juttatták el a Franciaországban, illetve Belgiumban tartózkodó, a La Manche-csatornán átkelni vágyó migránsoknak. A honlap a többnyire segélyszervezetek által használt .org tartománynévvel működik, és egyébként nem tartalmaz semmilyen hivatkozást a belügyminisztériumra. A The Independent kutatómunkája feltárta, hogy a honlapot 2020 áprilisában hozták létre olyan módon, hogy rejtve maradjanak a tulajdonos személyes adatai. A honlap arra bíztatja a menedékkérőket, hogy emailen forduljanak kérdéseikkel az On The Move-hoz, nem tudván, hogy valójában a brit kormánnyal veszik fel a kapcsolatot.

A portál arról tájékoztatja az olvasókat, hogy az Egyesült Királyság rendszeresen visszaküldi az Európai Unióba az illegális bevándorlókat, bár valójában ezt a Brexit miatt már január elsejétől nem tudta megtenni. A portálon szerepel az az információ is, miszerint bűncselekmény lenne bárkát átvezetni a La Manche-csatornán. A The Independent ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen vitatott perek az utóbbi időben alábbhagytak. A portál, amelyet a La Manche-csatornán átkelő migránsok nagy száma miatt hoztak létre, egyebek között olyan jelmondatokat sulykol, mint "ne sodord veszélybe a saját és a gyermeked életét", "vissza fogunk küldeni", és "nem bújhatsz el". Nick Thomas-Symonds, az ellenzéki brit Munkáspárt árnyékkormányának belügyminisztere azzal vádolta meg Priti Patel brit belügyminisztert, hogy kaotikus módon vezeti tárcáját és ebből fakadóan több ezer angol fontot költöttek egy "hamis, szégyenletes és megalázó" reklámkampányra.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Thomas-Symonds. Kiemelte, hogy a szóban forgó honlapot a belügyminisztérium illegális bevándorlókat eltántorító kampányának keretében hozták létre. Az On The Move honlapjára látogatóknak először azt a kérdést teszik fel, hogy fontolgatják-e az illegális beutazást az Egyesült Királyság területére. Az igennel válaszolókat olyan oldalra kalauzolják, amely az utazás veszélyeire, a jogi kockázatokra és az európai országban zajló élet valóságára hivatott felhívni a figyelmet. A honlapnak van egy "biztonságos és legális alternatívák" oldala is, de ez nem tartalmaz semmilyen arra vonatkozó részletet, hogyan lehet beadni menedékkérelmet Nagy-Britanniában, vagy hogyan lehet bejutni az országba jogszerű úton. Ehelyett a közzétett információk Franciaországra és Belgiumra, illetve más uniós államokra összpontosítanak, valamint arra, miként lehet önként visszatérni a származási országokba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.