Pesti Srácok

Dobrev átment alkotmányjogászba és megmutatta, milyen az ő demokráciafelfogása

Dobrev átment alkotmányjogászba és megmutatta, milyen az ő demokráciafelfogása

Az alkotmányozásban minden pártnak ott kell lennie, viszont a kétharmad lebontása más kérdés – mondta Dobrev Klára az ATV Egyenes beszéd című műsorában, aki szerint az Alaptörvény nem alkotmány, mert nem felel meg a tartalmi követelményeknek. Az ellenzéki előválasztás első fordulójának utolsó előtti napján Karácsony zuglói mutatványáról – az MSZP-s Tóth Csaba visszalépése – megjegyezte: a főpolgármester két héttel ezelőtt még azt mondta, hogy Hadházy Ákos nem fér bele a demokráciafelfogásába. Egyébként Dobrev is bemutatta, milyen az ő demokráciafelfogása.

Dobrev megerősítette: Ráczné Földi Judit Székesfehérváron továbbra is a DK jelöltje, ugyanis benyújtotta a közjegyzői hitelesített okiratokat azzal kapcsolatban, hogy nem volt offshore cége. Dobrev Klára szerint majd az Országos Előválasztási Bizottság etikai bizottsága dönt. A DK miniszterelnök-jelöltje szerint nem előnyös, ha ilyen etikai ügyekkel kezdik ki egymás jelöltjeit.

– mondta Dobrev Klára. Odaszúrt Karácsonynak is zuglói mutatványa miatt.

PestiSracok facebook image

– reagált azzal Dobrev kapcsolatban, hogy továbbra is támogatják a jobbikos Farkas "karlendítő" Attila Barnabást. Dobrev azt mondta, hogy olvasta a cikkeket a jobbikos ózdi jelölttel kapcsolatban, de hihetőnek tartja a magyarázatot, mivel arról szól a kérdés, hogy náci vagy nem náci, és a jelölt megerősítette, hogy nem náci – vezetett be demokráciafelfogásának rejtelmeibe Gyurcsányné. Dobrev Klára leszögezte, hogy az ő erkölcsi rendjébe nem fér bele, hogy valaki bűncselekményt kövessen el, de az sem, hogy mendemondák alapján ítélkezzenek.

– szögezte le a DK miniszterelnök-jelöltje. Ő nem tartja megengedhetőnek, hogy a Karácsony Gergely programjában szereplő előrehozott választás legyen. Az alkotmányozásban minden pártnak ott kell lennie, viszont a kétharmad lebontása más kérdés. Szerinte az Alaptörvény nem alkotmány, nem felel meg a tartalmi követelményeknek. Dobrev Klára kijelentette, hogy a Fidesz nem tud olyat felmutatni, ami az emberek hétköznapi életét jobbá tenné, ezért használja a kormánypárt Gyurcsány Ferencet a gyűlöletkampánya részeként.

Forrás: atv.hu; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.