Pesti Srácok

Ferenc pápa szerint hazánk ökumenikus szellemisége páratlan Európában

Ferenc pápa szerint hazánk ökumenikus szellemisége páratlan Európában

A budapesti Eucharisztikus Kongresszus szabadtéri miséin százezrek hajtottak térdet az Oltáriszentség előtt, a média segítségével pedig milliók követték a katolikus világtalálkozó eseményeit. A sokszínűség, az ökumenizmus, a gyökerek védelme – a magyar katolikus közösség jócskán tett azért, hogy kiváltságos helyet foglalhasson el a pápa szívében – idézte a pápa látogatásával kapcsolatban Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nyilatkozatát a hirado.hu.

A katolikus világ legnagyobb találkozóját soha nem látott nehézségek kísérték, az eredetileg 2020-ra tervezett kongresszust a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani, ám a hit ereje és a hívők lendülete erősebbnek bizonyult a pandémiánál is.

– így adott hálát imájában a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kegyelmeiért Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. Az egyházi méltóság szerint az egész rendezvény atomszférája egészen különleges volt, mivel a jelen lévők már szinte ki voltak éhezve egy hasonló méretű találkozóra, hiszen a koronavírus az elmúlt másfél évben gátat szabott a szabad mozgásnak. Látható volt, hogy ahogy az emberek, úgy a pápa arcán is visszatükröződik a tiszta szeretet.

PestiSracok facebook image

– mondta Erdő Péter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

– idézte fel. A bíboros úgy véli, hogy az idei kongresszus méreteiben hasonlított az 1938-as rendezvényre, viszont attól sokkal derűsebb, puhább, családiasabb volt, de a rendezettségét is külön ki kell emelni. Erdő Péter szerint nem véletlen, hogy külföldről is folyamatosan érkeznek gratuláló, elismerő, vagy csak lelkes visszhangok, még olyanoktól is, akik egyáltalán nem gyakorolják a katolikus vallást. A rendezvény ökumenikus hangsúlya szinte páratlan volt. Erdő Péter kiemelte: Magyarország bebizonyította, hogy földrajzi és kulturális helyzeténél fogva hivatott arra, hogy a különböző felekezetű keresztényeket egyszerre fogadja. A zsidó keresztény vallási örökség és kultúra ápolása szintén egy nagyon fontos részét képezte az idei kongresszusnak, amely a külföldi vendégek számára pedig külön öröm volt.

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.