Pesti Srácok

Nemzetközi hajtóvadászattal, hét év után elkapták az Andrássy úti órabolt brutális kirablóit

Nemzetközi hajtóvadászattal, hét év után elkapták az Andrássy úti órabolt brutális kirablóit

110 millió forint értékű zsákmánnyal távoztak az elkövetők egy terézvárosi luxusóra-szaküzletből 2014-ben, miután az alkalmazottakat olyan súlyosan bántalmazták, hogy egyikük életveszélyesen megsérült. A budapesti rendőrök két gyanúsítottal szemben most zárták le a fél Európán és Oroszországon átívelő nyomozást – olvasható a rendőrség honlapján.

Fényes nappal raboltak ki egy luxusórákat forgalmazó üzletet Budapesten, az Andrássy úton 2014. november 22-én. Az elkövetők összeverték, majd megbilincselték a három alkalmazottat, akik közül ketten könnyű, míg a harmadik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett. A támadók 28 karórát vittek el, összesen több mint 110 millió forint értékben, a rongálással 50 milliós kárt okoztak.

A szálak külföldre vezettek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztály nyomozásának szálai Svájcba, Oroszországba és Csehországba vezettek. A budapesti nyomozók a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon keresztül, az Interpol és az Europol közvetítésével felvették a kapcsolatot az érintett országok rendőrségeivel. A nemzetközi együttműködés eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőket. Két, más bűncselekmények miatt Csehországban, illetve Németországban szabadságvesztését töltő orosz állampolgárságú férfit rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. A BRFK nyomozói az eljárás vizsgálati szakaszában szükséges cselekményeket elvégezték, az iratokat a napokban az ügyészségre küldték meg. Két orosz állampolgárt még köröznek.

PestiSracok facebook image

Forrás: police.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még