Pesti Srácok

Valahogy pont Karácsonyt sorsolták első helyre az "előválasztás" szavazólapján! – és egyéb furcsaságok

null

Kisorsolták a miniszterelnök-jelölt-jelöltek névsorát az előválasztási szavazólapokon. A sorsolás eredményeként az első helyet Karácsony Gergely kapta. Az előválasztás október 10-én délután kettőkor zárul, ekkor lesz a miniszterelnök-jelölt-jelöltek közötti "verseny" második fordulója.

Az ajánlásgyűjtés alapján az Országos Előválasztási Bizottság öt ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek engedélyezte az őszi előválasztáson való részvételt – írja az Index. Most már az is megvan, hogy a neveik milyen sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon:

A sorrendet a jelölteket támogató szervezetek képviselői sorsolták ki: Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója és frakcióvezető-helyettese, Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, Budapest 4. számú választókerületének képviselőjelöltje, Beleznay Zsuzsanna, Terézváros jobbikos alpolgármestere, Budapest 5. számú választókerületének képviselőjelöltje, Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja, Hegyvidék és Bel-Buda képviselőjelöltje, illetve Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja – írják.

PestiSracok facebook image

Pálinkás Józsefnek, az Új Világ Néppárt elnökének nem sikerült összegyűjtenie a miniszterelnök-jelölti induláshoz szükséges 20 ezer támogatói aláírást. Az Indexnek azt mondta, ennek több oka van, leginkább az, hogy az Új Világ Néppártnak nincsenek meg az erőforrásai egy ajánlásgyűjtéshez; ez részben pénz-, részben pedig emberi erőforrás-hiányt jelent. A miniszterelnök-jelölti előválasztáson Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökét támogatja a továbbiakban.

Az első ellenzéki miniszterelnök-jelölti vitára szeptember 12-én, vasárnap az ATV-ben fog sor kerülni. Az előválasztást szervező pártok (Jobbik, DK, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) korábban már megállapodtak abban, hogy az induláshoz szükséges számú ajánlást összegyűjtő miniszterelnök-jelöltek három vitán fognak részt venni: kettőt az első forduló előtt, illetve közben, egyet pedig a két forduló között tartanak meg. Ez utóbbin már csak a második körbe jutott jelöltek vitáznak. A vitákat az RTL Klub fogja közvetíteni szeptember 24-én, majd október 4–10-e között.

Már az aláírásgyűjtést is bizonytalanságok övezik

Dobrev Klára és Karácsony Gergely is szakaszgyőztesnek kiáltotta ki magát az ajánlási időszak lezárultával – az Átlátszó összegezte az ellenzéki előválasztás eddigi eredményeit. A portál szerint a Jobbik és az MSZP burkoltan, de már a nyilvánosság számára is érzékelhetően csalással vádolja egymást. Az aláírásgyűjtési szakaszt hét miniszterelnök-jelölt kezdte el: Karácsony Gergely (Párbeszéd, MSZP, LMP), Dobrev Klára (DK), Márki-Zay Péter (MMM), Jakab Péter (Jobbik), Fekete-Győr András (Momentum), Pálinkás József (Új Világ Néppárt) és az utolsó pillanatban csatlakozott Ecsenyi Áron (Le az Adók 75%-val). Közülük az utolsó két említett politikus nem vette az akadályt, Pálinkás Józsefnek nem gyűlt össze a kellő számban aláírás, Ecsenyi Áron pedig visszalépett. Dobrev Klára és Karácsony Gergely is beszámolt arról, hogy álomrajtot vettek az aláírásgyűjtéseknél. A két miniszterelnök-jelölt saját elmondása szerint már az első nap összegyűjtötte az induláshoz szükséges 20 ezer aláírást, majd gyűjtöttek tovább. Végül elsőként a DK jelöltje adta le a hét miniszterelnök-aspiráns közül az aláírásokat augusztus 31-én, ekkor állítólag 61 ezer szignója volt, de azt nyilatkozta:

Közben Karácsony Gergely is folytatta a gyűjtést, íveit csak szeptember 4-én adta le. Azonban az első nap állítólagosan összegyűlt 20 ezer mellé a további 13 napban csupán valamivel több, mint 21 ezret sikerült szereznie. Ennek ellenére szeptember 6-án büszkén posztolta az Előválasztási Bizottság összesítését, amely szerint ő kapta a legtöbb hivatalosan ellenőrzött ajánlást, összesen 41 513-at.

A második helyen Dobrev Klára áll az összesítésben 34 244 aláírással, ami – ahogy az Átlátszó írja – messze elmarad a leadáskor bemondott 61 ezertől, de még inkább elmarad attól a végső számtól, amelyet végeredményként maga a jelölt posztolt. Dobrev bejelentése szerint ugyanis a szeptember 6-i határidőig 82 117 aláírást sikerült összegyűjtenie, ami a legtöbb ajánlás a miniszterelnök-jelöltek között. A portál megjegyzi: ezt az adatot csak és kizárólag a Demokratikus Koalíció politikusai tudnák megerősíteni, rajtuk kívül ugyanis a 82 ezer aláírást senki nem látta. Mindezt Magyar György, az Előválasztási Bizottság vezetője is megerősítette az Átlátszónak, hozzátéve, hogy az lenne az ildomos, ha a DK a maradék íveket bemutatná a többi pártnak. Magyar azt is elmondta, hogy az aláírásokat az előválasztás után megsemmisítik.

Az ellenzéki megállapodás értelmében minden egyes ív adatkezelőjének mind a hat párt minősül, ez rajta van a nyomtatványokon, tehát a többi pártnak van jogalapja elkérni a DK-tól az aláírásokat, és információnk szerint ezt már meg is tették. Magyar György nem cáfolta az Átlátszó értesülését. Barkóczi Balázs, a DK szóvivője nem tudta egyértelműen megmondani, hogy mi lesz a náluk lévő, le nem adott aláírások sorsa. Azt hangsúlyozta, hogy betartják az előválasztásra vonatkozó szabályokat, és az aláírásokkal ugyanaz történik majd, mint a többivel, amelyet ők vagy mások benyújtottak. Arról viszont, hogy ez konkrétan mit jelent, hogy végül leadják vagy maguk szeretnék megsemmisíteni (amennyiben létezik persze a közel 50 ezer aláírás), nem tudott érdemben nyilatkozni.

– tette hozzá, a többi megkeresett DK-s politikus viszont a szóvivőhöz irányította az Átlátszót. A portál szerint azonban korántsem biztos, hogy a DK aláírásainak létezését a Karácsony mögött álló politikai erők tovább forszíroznák. Ugyanis a Dobrev Klára leadott aláírásai közül megvizsgált 21 ezer döntő többsége rendben volt, körülbelül 10 százalékuk nem felelt meg. Ez az arány Karácsony esetében rosszabb volt.

– ismerte el a lap egyik számlálásra és ellenőrzésre rálátó forrása. A szerzők hozzáteszik: a DK-nak van mivel válaszolnia, ha Karácsonyék változatlan intenzitással érdeklődnének a náluk lévő aláírásokról.

Az előválasztás a menetrendje szerint szeptember 18. (szombat) 9 órától szeptember 26. (vasárnap) 14 óráig zajlik majd az előválasztás első fordulója (egyéni országgyűlési képviselőjelöltek, miniszterelnök-jelölt). Október 4. (hétfő) 9 órától október 10. (vasárnap) 14 óráig pedig a második fordulója (miniszterelnök-jelölt, ha az első fordulóban egyetlen jelölt sem szerzi meg a szavazatok ötven százalékát).

Forrás: Index, Átlátszó; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.