Pesti Srácok

VV Fanni feltételezett gyilkosa hamarosan visszatér a tett helyszínére

null

Közeledik a több mint három éve húzódó ügy, a VV Fanni meggyilkolása miatt indított eljárás lezárása. Mint arról portálunk is beszámolt a korábbiakban, szeptember második hetében ülésezik újra a Fővárosi Törvényszék, de a bíróság úgy döntött, nem a megszokott körülmények között kérdezi tovább a feltételezett gyilkost. A törvényszék bírája, Farkas Gabriella a saját szemével akarja látni a helyszíneket: Fanni bérelt lakását, továbbá a siófoki apartmant, ahol B. László egy éjszakán át tartózkodott, és a stég környékét is, ahol az FBI nyomozása szerint nyoma veszett a fiatal lánynak.

A bíró, az ügyész és az eltűnt lány ügyvédje is egy kocsiban lesz kénytelen utazni a VV Fanni meggyilkolásával vádolt férfivel, aki utoljára látta élve a valóságshow szereplőt. B. Lászlóra harminc évet kért az ügyész, ami olyan súlyos büntetés, hogy eszébe juthat a szökés, vagy a túszejtés is. A kihelyezett bírósági tárgyalás ritka eseménynek számít, a hazai igazságszolgáltatás történetében ugyanis nem nagyon volt példa arra, hogy „oknyomozó turnét” szervezzenek, ráadásul úgy, hogy az utazáson részt vesz a gyilkossággal vádolt feltételezett elkövető is. Az utat ráadásul úgy szervezték meg, hogy az egyébként házi őrizetben lévő B. László bokájára erősített elektronikus nyomkövetőt kikapcsolják – hogy ne riasszon, amiért elhagyja az otthonát a bíróságra menet –, majd beülnek vele közösen egy kisbuszba. B. László az idő alatt, amíg utaznak, láthatatlan lesz az őt szemmel tartó hatóságok számára.

– magyarázta Lichy József, a Novozánszky család képviselője.

PestiSracok facebook image

– mondta az ügyvéd.

– mondta az ügyvéd.

Forrás/fotó: Hír TV