Pesti Srácok

Ékes Ilona a Gyurcsány-korszak terrorjáról: a rendőröket hihetetlenül gonosz módon készítették fel az aznapi munkájukra

null

Az első perctől kezdve figyelemmel kísértem az őszödi beszéd miatt kirobbant eseményeket, országgyűlési képviselőként bejártam a parlamentbe, de rendre kimentem a Kossuth térre is, ahol az ismerőseimmel átbeszéltük a napi történéseket – emlékezett vissza a Magyar Nemzet megkeresésére a 15 évvel ezelőtti tiltakozási hullámra Ékes Ilona, aki 2006 őszén az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes tagja volt. Mint elmondta, egy darabig nem volt tudomása arról, hogy bárkit bántalmaztak volna a rendőrök, mígnem egy ismerős arról küldött elektronikus levelet a politikusnak, hogy az egyik barátját a Dohány utcai otthonából, a lépcsőházból húzták ki és állították elő a rendőrök.

A volt országgyűlési képviselő kiemelte: tapasztalatai szerint a 2006 őszén a tüntetésekre hivatkozva előállított és rács mögé helyezett fiatalok jelentős részét megverték, noha a többségüknek semmi köze sem volt a tiltakozó akciókhoz. Ékes Ilonában hamar tudatosult, hogy országgyűlési képviselőként jogában van megkeresni a fogva tartott fiatalokat. Ez azért volt fontos, mert az első időben senki sem kapott érdemi információt az eltűnt családtagjáról, ami elég abszurd volt.

– mutatott rá Ékes Ilona. Mint elmondta, szívszorító volt látni a börtönbe került, kétségbeesett, bántalmazott és emiatt is megtört fiatalokat, akik egy pillanat alatt jutottak olyan helyzetbe, amelyet a legrosszabb rémálmukban sem képzeltek el.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek az egykori parlamenti képviselő, aki szerint az kifejezetten felháborító volt, hogy a legtöbb esetben teljesen ártatlanul meghurcolt fiatalok hetekig, sőt hónapokig nem szabadulhattak a rács mögül. Még 2007-ben is voltak olyanok, akiket fogva tartottak.

– mondta el a volt parlamenti képviselő. Ékes Ilona nemcsak a szeptemberi eseményeket követte végig, hanem október 23-án is Budapesten volt. Egész nap a fővárost járta, elment az Országházhoz, megnézte, mi történt a tüntetők felszámolt táborával és a lakóival. Onnan átment a Corvin közbe, megnézte az ottani megemlékezést, majd a tiltakozókkal együtt átvonult a Szent István-bazilikához, ahol elkezdődtek a rendőri akciók.

– fogalmazott a volt országgyűlési képviselő a Magyar Nemzetnek. Hozzátette: ennek előzménye volt, hogy szeptember 18-án felkészítetlen, kezdő, fiatal rendőröket vezényeltek az MTV-székház elé, megfelelő védőfelszerelés nélkül, és odadobták őket áldozatul a dühös tömegnek. Ékes Ilona emlékeztetett arra, hogy néhány utcával arrébb profi egységek várakoztak, de nem vezényelték őket a bajba jutott rendőrök megsegítésére. Később végig rájuk – a bántalmazott társaikra – hivatkozva uszították a bevetésre küldött rendőröket: így tettek október 23-án is. Ékes Ilona a lapnak beszélt arról is, hogy a megvert és rács mögé helyezett fiatalok ügye később rendre felmentéssel zárult. Akik kiszabadultak, azokkkal tartották a kapcsolatot: a Jégverem utcai Verem klubban találkoztak, és ott ápolták a lelküket.

– hívta fel a figyelmet. A volt parlamenti képviselő azt tartja a legmegdöbbentőbbnek, hogy a 2006-os események lehetséges politikai felelőseinek egy része ma is a közéletben tetszeleg, élükön Gyurcsány Ferenccel, aki ma újra a baloldal vezetője.

– szögezte le Ékes Ilona.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: PS