gyurcsány-terror
Fidesz: a Gyurcsány-féle baloldal a cigányságra is csak bajt hoz
A Gyurcsány-féle baloldal a cigányságra is csak bajt hoz – reagált a Fidesz Tordai Bence és Szabó Rebeka nyilatkozatára. A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese keddi, tatárszentgyörgyi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 2015 óta a Fidesz-kormány elnyomott, kiszolgáltatott társadalmi csoportok, nehéz helyzetben lévő emberek ellen uszít. Tordai Bence a Pest megyei településen felvett, online közvetített szerdai sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a gyilkosok 13 éve ölték meg Csorba Róbertet és ötéves kisfiát. A párbeszédes politikus a Fideszt okolta a kisebbség helyzete miatt; szerinte a kormány a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek ellen uszít.Ékes Ilona a Gyurcsány-korszak terrorjáról: a rendőröket hihetetlenül gonosz módon készítették fel az aznapi munkájukra
Az első perctől kezdve figyelemmel kísértem az őszödi beszéd miatt kirobbant eseményeket, országgyűlési képviselőként bejártam a parlamentbe, de rendre kimentem a Kossuth térre is, ahol az ismerőseimmel átbeszéltük a napi történéseket – emlékezett vissza a Magyar Nemzet megkeresésére a 15 évvel ezelőtti tiltakozási hullámra Ékes Ilona, aki 2006 őszén az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes tagja volt. Mint elmondta, egy darabig nem volt tudomása arról, hogy bárkit bántalmaztak volna a rendőrök, mígnem egy ismerős arról küldött elektronikus levelet a politikusnak, hogy az egyik barátját a Dohány utcai otthonából, a lépcsőházból húzták ki és állították elő a rendőrök.2006, avagy az év, amikor ellopták a fiatalságom
Azok közé tartozom, akiket az őszödi beszéd kiszivárgásának tizenötödik évfordulóján is ugyanúgy egyfajta poszttraumás stressz kerülget, mint eddig minden évben 2006 óta. Nem voltam ott a tüntetéseken (akkor még), tehát nincs olyan élményem, hogy a lovasroham és a könnygáz elől menekülök, és nem engem állítottak falhoz sokadmagammal a Rádió udvarán – de közelről ismertem olyanokat, akikkel borzalmas dolgok történtek 2006 őszén, kivel így, kivel úgy. Hiteles alternatív forrásokból, szinte valós időben értesültem mindarról, amiről a mainstream média jelentős része beszámolni sem volt hajlandó, az „amiről nem tudósítunk, az nem is létezik” elhallgatási elv nyomán. (Emlékszünk, hogy az MTV még akkor sem volt hajlandó tudomást venni a kapujuk előtt zajló eseményekről, amikor már égett a tévészékház?) Ez volt az az időszak, amikor a rossz viccből rémálom lett, 2006 Magyarországából 1989 Romániája. Ekkor voltam húszéves.Utazó kiállítással emlékeztetnek civilek a Gyurcsány-terrorra
A 2006-os, az Astoriánál elkövetett véres tömegoszlatásról, azaz a Gyurcsány-terror eseményeiről szóló tárlatot indít országjáró körútra a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) kezdeményezésére a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) – írta a Magyar Nemzet. Az utazó tárlaton a 2006-os őszi események dokumentumai mellett soha nem látott kép- és hanganyag, valamint az erőszakos rendőrattak tárgyi bizonyítékai is szerepelnek majd. A kiállítás egy hatalmas kamionon járja be Magyarországot.Ajánljuk még