Pesti Srácok

Utazó kiállítással emlékeztetnek civilek a Gyurcsány-terrorra

null

A 2006-os, az Astoriánál elkövetett véres tömegoszlatásról, azaz a Gyurcsány-terror eseményeiről szóló tárlatot indít országjáró körútra a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) kezdeményezésére a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) – írta a Magyar Nemzet. Az utazó tárlaton a 2006-os őszi események dokumentumai mellett soha nem látott kép- és hanganyag, valamint az erőszakos rendőrattak tárgyi bizonyítékai is szerepelnek majd. A kiállítás egy hatalmas kamionon járja be Magyarországot.

Csizmadia László a Magyar Nemzet kérdéseire reagálva kifejtette: azért szervezték meg a vándorkiállítást, hogy a jövő év tavaszán kezdődő voksolás előtt éberen tartsák a választópolgárokat. A tárlathoz kísérőprogramok is társulnak majd. Számos egyéb megmozdulás és neves előadó csatlakozik a rendezvénysorozathoz.

– ismertette a civil szervezet vezetője. Csizmadia László hangsúlyozta: sosem szabad elfelejteni a gyurcsányi terrort, de azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy ha egy közjóért dolgozni akaró kormány hatalmon akar maradni, ahhoz talpalni kell, talpasnak kell lenni, meg kell közelíteni az embereket, odamenni közéjük, értük; épp ezt a célt szolgálja a vándorkiállítás is. Más sikeres tömegrendezvényeik révén is rendszeres a kapcsolatuk a lakossággal. A Civil Akadémiát immáron nemcsak a határon belül, hanem a határon túli területekre is elviszik, ahol jeles előadók politikai, kulturális és gazdasági jellegű témákban fejtik ki a véleményüket.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki a civilek vezetője.

– tette hozzá.

– mondta a CÖF elnöke, aki úgy vélte, hogy bár a gyerekek az iskolákban megtanulják a régmúlt idők történelmét, de legalább ilyen fontos lenne, hogy a másfél évtizeddel ezelőtt történtekről is világos ismereteik legyenek.

– tette hozzá a CÖF elnöke.

Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.